Belföld

25 milliárd az ország egyik legszegényebb szegletének

Szegeny-csalad (Szegény család)
Szegeny-csalad (Szegény család)

A földből és a vízből állítanák talpra az Ormánságot.

Összesen 25 milliárd forint támogatást kap a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program. A pénz első felét 2014-ig, a második felét az azt követő költségvetési időszakban biztosítják – jelentette be csütörtökön, a baranyai Drávasztárán Giró-Szász András kormányszóvivő.

Az Ős-Dráva a fenntartható vidékfejlesztés 45 ezer hektárt és 36 települést érintő hazai mintaprogramja. A 2011 végén indult kivitelezés során vízkormányzási rendszer kialakításával holtágakat, vizes élőhelyeket élesztenek újra, elősegítve a folyó mentén az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság fellendülését.

Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az Ős-Dráva program beruházásai mintegy 1600 embernek adnak munkát, a kivitelezés eredményeként pedig mintegy 15 ezer ember életfeltételei, perspektívái javulnak az ország egyik legszegényebb, szinte elfeledett területén.

A Baranya Megyei Közgyűlés elnöki tisztét is betöltő politikus szerint a kormányzati támogatás már az idén lehetőséget ad a látványosabb munkák megkezdésére. Ezek között említette Cun és Szaporca térségében a vízvisszatartási rendszer kiépítését, egy látogatóközpont kialakítását, erdőtelepítéseket, a falusi vendéglátók szálláshelyeinek fejlesztését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik