Belföld

Vakáció a Bregyó-táborban

A Bregyó-közi Sportcentrumban megrendezett önkormányzati napközis táborban tett látogatást ma délelőtt Székesfehérvár polgármestere.

A táborban jelenleg négyszáz általános iskolás diák tölti szabadidejét, pedagógusok felügyelete mellett. Dr. Cser-Palkovics András meggyőződött arról, hogy a gyerekek nagyon élvezik a táborozást, értelmes és tartalmas kikapcsolódást biztosítanak számukra, ami nagy könnyebbséget jelent a szülőknek és a családoknak.

Az idei Bregyó-közi napközis tábor július 2-án kezdődött, augusztus 10-ig hétköznapokon 8.00 és 16.00 óra között fogadják az 1–7. osztályt végzetteket. A sportcentrum gyerekzsivajtól volt hangos ma délelőtt, ami nem is csoda, hiszen több mint négyszáz gyermek tölti itt a szabadidejét. Számos sportolási lehetőséget kínálnak számukra, több asztalnál művelhetik a legkülönfélébb kézműves tevékenységeket, használhatják az árnyas fák alatt található játszóeszközöket, de akinek úgy tartja kedve, társasjátékozhat, rajzolhat, kártyázhat a barátaival, osztálytársaival. Minden turnusban egy napot szánnak a zenére és a táncra, a gyerekek ellátogatnak a Hetedhét Játékmúzeumba és a Városi Képtár – Deák Gyűjteménybe, az időjárástól függően strandolhatnak, a Városi Rendőrkapitányság jóvoltából játékosan tanulhatnak balesetmegelőzési ismereteket, illetve a Fehérvári Kézművesek Egyesületének közreműködésével különféle szakmák fortélyait sajátíthatják el.

Tapasztalataim szerint nagy szükség és igény van a Bregyó-közi napközis táborra, ahol értelmes, tartalmas, minőségi kikapcsolódást biztosítanak a Székesfehérváron tanuló gyerekeknek – mondta látogatása során a város polgármestere. Elmondta, hogy a gyermekek negyede rászorultsági alapon teljesen ingyenesen, újabb 25 százaléka pedig féláras kedvezménnyel vehet részt a táborban. A gyerekek ötöde több turnusra jelentkezett, sőt van olyan is, aki az egész nyarát a Bregyóban tölti. Cser-Palkovics András méltatta a nyáron is dolgozó, elkötelezett pedagógusok munkáját, hiszen a tanárok és a tanítók gondoskodnak arról, hogy minél színesebb programokból válogathassanak a diákok. Kiemelte, hogy a tábor fontos a szülők számára is, akik biztonságban tudhatják gyermekeiket a nyári munkanapok ideje alatt. A polgármester hangsúlyozta: a Bregyó-közi Sportcentrumot érdemes és kell is fejleszteni – reméljük, hogy hamarosan lehetőségünk is lesz erre!

A napközis táborban lehetőség van pótjelentkezésre a táborozás megkezdése előtt legkésőbb 72 órával.  A szülők munkanapokon 8.00 és 10.00 óra között személyesen kereshetik fel a Bregyó-közi Sportcentrum portáját, vagy írásban is jelezhetik szándékukat a penzugy@varosgondnoksag.hu e-mail címen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik