Belföld

Megtalálták az eltűnt rendőr pszichológus holttestét?

Holttestet találtak szerda délután Pécsett – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy feltehetően a vasárnap óta eltűntként keresett pszichológusnőt találták meg.

A holttestre egy férfi bukkant rá a Ledina városrészben, a Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök ezekben a percekben a halott azonosítását végzik, közben a bűnügyi helyszínelők lezárták a környéket, és megkezdték a szükséges nyomkutatást – áll a rendőrségi közleményben.

Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy a rendőrség több utcát lezárt, oda nem engedik be a sajtó képviselőit. A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg.

A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi internetes portál is beszámolt. Az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon. A portálok abból, hogy Bándy Katát a Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy a lakásához érjen.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a rendőrséghez érkeztek és érkeznek lakossági bejelentések elektronikus levélben és telefonon Bándy Kata eltűnésével összefüggésben. Hozzátette, hogy ezeket az információkat megvizsgálják, ellenőrzik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik