Belföld

Martonyi szerint az EU-t csak euróövezettel együtt menthetik meg

martonyi-jános (martonyi jános, )
martonyi-jános (martonyi jános, )

A külügyminiszter szerint az unióban a tagállamok csak a szuverenitásból fakadó jogaik egy részét adják át a közösségnek, maga a szuverenitás mindig az országoknál marad.

A tárcavezető szerdán, az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, az euróövezet válságának megoldásához szükséges konkrét cselekvési tervet elfogadták az Európai Tanács legutóbbi csúcstalálkozóján, már csak az kell, hogy mindenki azonosan értelmezze, és valóban megvalósuljanak a tervben foglalt azonnali, illetve közép- és hosszú távú lépések.

Nem vitás, hogy ha meg akarják oldani a jelenlegi válságot, “akkor bizonyos területeken most határozottan előre kell lépni“, és “ebben mindenki egyetért“, erre az eurózóna megmentéséhez mindenképpen szükség van – hangsúlyozta. Martonyi János szerint ugyanakkor vannak olyan kérdések, amelyekhez “nem lehet hozzányúlni“, mert azt az országok polgárai nem fogadnák el, így mindig lesz egy “sajátos nemzeti identitás“, amelyet nem lehet és nem is szabad a “közösbe tenni”.

A külügyminiszter arról is beszélt, kedvezőtlen lenne, ha többszintű Európa jönne létre a jelenlegi, “még egységes” unió helyett. Fontos cél, hogy ne legyenek törésvonalak, és ha mégis megjelennek, ne intézményesüljenek – hangoztatta. Kiemelte, ha azonban ez bekövetkezne, Magyarországnak “Európa szívéhez” kell tartoznia, hiszen mindig is oda tartozott.
Úgy vélte, minél jobban kettészakad Európa, annál inkább erősödne a kettős mérce a tagállamok megítélésénél, és azért kell küzdeni, hogy a mérce egységes legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik