Belföld

Megkezdődött a nyári közlekedésbiztonsági tábor

Huszonöt gyerek táborozhat ingyen Szeged-Gyálaréten a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság jóvoltából Gyálaréten, a Borostyán Birtokon.

Vad Róbert rendőr őrnagy a Szeged24-nek elmondta: a tábor célja, hogy ne csak az iskolai időszakban, hanem a nyári szabadidő alatt nyújtsanak plusz közlekedési ismeretanyagot azoknak a gyerekeknek, akik a városokban megtartott felmenő ágú közlekedési versenyek dobogós helyezettjei voltak, illetve továbbjutottak az országos döntőre. A résztvevők 10 és 14 év közötti gyerekek – összesen 25 fő, a megye 6 rendőrkapitányságának területéről -, valamit idén hatodik alkalommal 4 gyermek a romániai Temes megyéből.

A tábort a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság rendezi és finanszírozza. A több napos programsorozat alatt a gyerekek megismerkedhetnek a biztonságos közlekedés szabályaival, tűzoltósági, önvédelmi és kommandós bemutatón vesznek részt, valamint a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyás oktatásán lesznek jelen.

Én már tavaly is itt voltam, meg már előtte is. Nagyon hasznosnak tartom azt a tudást, amit itt szerzünk meg, használni tudom az életben is. Legjobban a társaság, a jó légkör és a vidám programok tetszenek” – mesélte el Makra Balázs táborozó kisgyerek korábbi élményeit a Szeged24-nek.

Európában Magyarország sajnos előkelő helyen áll a gyermekbalesetekben. A Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság statisztikái szerint a második legtöbb balesetet a kerékpárosok okozzák, 281 balesetből 51-et. A tavalyi 325 szerencsétlenséghez képest idén már csökkentek a számok, s a szervezők bíznak benne, hogy ez a nevelő szándékú táboroknak és pályázatoknak is köszönhető.

Zsingor Tünde

Ajánlott videó

Olvasói sztorik