Belföld

A szocik alatt erősödött meg a Közgép

közgép (közgép)
közgép (közgép)

A cég munkáját senki sem kifogásolta, és az elmúlt öt évet tekintve ma sem bír nagyobb részesedéssel, mint például a Strabag – állítja a kormányszóvivői iroda.

Összefoglalójukat azután tették közzé, hogy az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) is „közgépezett” egy sort kedden. Az LMP frakcióvezető-helyettese, Karácsony Gergely lemondásra szólította fel Gajdos Róbertet, a Közbeszerzési Hatóság elnökét, mert a párt szerint nem a magyar állampolgárok, hanem a Közgép Zrt. érdekeit képviseli.

A DK alelnöke, Molnár Csaba pedig arról beszélt: pártja bizonyítottnak látja, hogy a Fideszhez és a párt volt pénztárnokához, Simicska Lajoshoz köthető társaság összesen több mint 300 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el az Orbán-kormány első két évében.

A kormány értetlenül áll az ellenzék azon magatartásával szemben, hogy folyamatosan egy magyar tulajdonú, Magyarországon foglalkoztató és Magyarországon adózó cégcsoportot támad, miközben ugyanakkora, korábban még jelentősebb részesedéssel bíró nemzetközi cégeket nem – jegyezte meg a szóvivői iroda.

Az ellenzéki állításokkal szemben a Közgép a 2002–2010 közötti szocialista–szabaddemokrata időszakban erősödött meg a piacon, más cégekkel ellentétben munkájával kapcsolatban kifogás nem volt, és az elmúlt öt évet tekintve ma sem bír nagyobb részesedéssel, mint például a hazai építési piacon szintén jelen lévő Strabag.

Hozzátették: a kabinet a közbeszerzésekkel kapcsolatban három dolgot tart fontosnak: a győztes cégek tartsák be a törvényeket, végezzék el a munkát, és fizessék be az adót. Éppen ezért a kabinet céljait „teljes mértékben támogatják a közbeszerzés területén végzett európai uniós vizsgálatok”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik