Belföld

Tánc az esőben

Szegedi gyakornok
Szegedi gyakornok

2012. 07. 07. 10:39

Nyári zivatar áztatta Szegeden a 25. Nemzetközi Néptáncfesztivál megnyitóját.

Menettánccal indult el a negyedszázados Nemzetközi Néptáncfesztivál a Reök-palota elől. A nagyjából 10 néptánc csoportból álló, háromszáz fős fellépő gárda a Kárász utcán keresztül táncolt el a Széchenyi térig, ahol a megnyitót és színpadi bemutatót egy hirtelen jött zivatar azonban szétverte.

Simoncsics János, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon szlovák, román, horvát nemzetiségű néptáncosok vesznek részt, a szerbeket pedig a deszki szerbek képviselik. „Egyfajta médiumok vagyunk, az adott nemzet folklórját közvetítjük a fiatalabb generációk felé. Célunk, hogy gyermekeink megőrizzék hagyományainkat, valamint a nézőket gyönyörködtethessük sokszínű táncos műsorokkal” – tette hozzá az igazgató.

A folklór bemutatókra a belépés ingyenes. A leghosszabb múlttal rendelkező néptánc csoport a Nosztalgia Néptánc Együttes Tápéról, fellépői a fesztivál erejéig bújtak ismét népviseleti ruhába és táncos cipőbe. Rajtuk kívül még sok visszatérő együttest láthatunk, több hazai csoport is jelen volt már az 1966-os, első fesztiválon is – emlékeztetett Simoncsics János.

Szombat este este fél kilenctől az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, vasárnap este hattól a tápéi, a petőfi-telepi, a kecskési, a deszki és a mindszenti művelődési házban láthatjuk a táncosokat.

Hétfőtől csütörtökig pedig este hattól Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtt „utcai vigassággal” szórakoztatják a fesztivál külföldi csoportjai a nagyérdeműt.

Jövő héten pénteken, este kilenctől pedig sorra kerül a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri színpadán Novák Ferenc: Hegyen-völgyön lakodalom című táncjátéka, amely a néptáncfesztivál záróakkordja is egyben.

Zsingor Tünde

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.