Belföld

Minőségi, de kevesebb búza Fejér megyében

Buthy Lilla

2012. 07. 05. 09:21

Az eddig learatott területek megyei átlagban, hektáronként 3,6 tonnás termést adtak, ez fél tonnával alacsonyabbat a vártnál - mondta el az MTI-nek a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának igazgatója.

Czetnerné Kócsa Márta elmondta: az idén összetorlódtak a nyári szántóföldi munkák a megyében: szokatlanul korán, már az őszi árpa aratásának befejezése előtt, június utolsó napjaiban meg kellett kezdeni a káposztarepce és vele egy időben az őszi búza betakarítását is.

Tájékoztatása szerint a mintegy 69 ezer hektárnyi búza vetésterület harmadán már végeztek az aratással. A termésátlagok azért lettek kisebbek az előzetesen becsültnél, mert a száraz, meleg időjárás hatására nagyon gyorsan megérett az őszi búza, így a szemek nem tudtak kitelni, a kalászok egy része üres maradt.

A gyorsvizsgálatok szerint ugyanakkor a termés minősége általában jó. Nem jellemzőek a betegségek, a gabonaszemek egészségesek, a fehérje- és sikértartalmuk magas, de végleges eredmény csak a teljes körű minősítések elvégzése után áll majd a szakemberek rendelkezésére.
A betakarítás a gabona alacsony szára és a kevés szemmennyiség, valamint gyér reggeli harmat miatt jó ütemben halad, a megyei búza vetésterület 7-8 százalékát aratják le naponta.

Dolgoznak a betakarítógépek a káposztarepce-táblákon is: a mintegy 16.300 hektár feléről már betakarították a termést.  A hozamok a tenyészidőszak kedvezőtlen időjárási viszonyaihoz képest jónak mondhatók, elérték a hektáronkénti 2,2 tonnás átlagtermést.

Megkezdődött a tavaszi árpa betakarítása is. Az eddig learatott táblák közepes, de a száraz tavasz tükrében jónak mondható, hektáronkénti 3,6 tonnás átlagterméssel fizettek.  Miután ezt a növényt Fejér megyében jellemzően sörárpának termelik, minőségi problémát okozhat a száraz évjáratokra jellemző magas fehérjetartalom – jelezte a földművelésügyi igazgatóság vezetője.

Őszi árpából egyébként hektáronként mintegy 4,2 tonnát, magborsóból pedig 2,9 tonnát takarítottak be a dunántúli megyében.
A korábbi érésű – köztük a nagy területen termesztett martonvásári nemesítésű – búzáknak nem ártott a kánikula, elkerülték a hősokkot, de a késői érésű fajtáknál fennáll a szemek megszorulásának a veszélye – mondta el Bedő Zoltán, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont megbízott főigazgatója az MTI-nek.
Bedő Zoltán közlése szerint országosan 3,7-3,8 tonnás hektáronkénti átlagtermés mellett, mintegy négymillió tonna kenyérgabona betakarítása várható.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. június 22.
Fehér Nóra és Vadkerti Imre a Trianon címû rockopera próbáján a Hõsök terén 2018. június 21-én. A darabot Koltay Gábor rendezésében június 22-én mutatják be.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.