Belföld

Adómentes marad a nyugdíj?

24.hu
24.hu

2012. 07. 02. 08:41

Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, valamint a nyugdíjak adómentességének megőrzéséről.

Az ülésnap Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök beszédében elsősorban a hétvégi brüsszeli uniós csúcstalálkozó eredményeit és azok Magyarországot érintő hatásait ismerteti. A szokásos interpellációs blokkot követően elsőként az árfolyamgát szabályain változtathat az Országgyűlés, július 1-jéről szeptember 30-ra tolva azt a határidőt, ameddig a közszférában dolgozók igényelhetik az állami támogatást.

A parlament elfogadhatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot is, amely alapján a jövőben nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatja majd a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt. Zárószavazás várható még a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló jogszabályok változtatásáról, emellett az Országgyűlés – a jelenleg hatályos szabályozást felülírva – kimondhatja, hogy a nyugdíjak 2013 után is megőrzik adómentességüket.

A képviselőknek dönteniük kell a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről szóló indítványokhoz benyújtott módosító javaslatokról is, majd a határozathozatalok végén az Emberi Jogok Európai Bíróságának Fratonolo kontra Magyarország ügyében hozott ítéletében foglalhatnak állást. A kormány határozati javaslatának elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a Büntető törvénykönyv módosításával és a strasbourgi bíróság ítélettel, amely alapján a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. Az igazságügyi miniszter erről szóló javaslatában azt kezdeményezi, hogy a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.