Belföld

Félmilliárdos fejlesztés zárult le a Kühne Zrt.-nél

Közel félmilliárd forintos fejlesztést zárt le a napokban a mosonmagyaróvári Kühne Zrt.

Elmondta: több olyan fémmegmunkáló berendezést szerzett be a társaság, amelyekből a térségben eddig egy sem volt. Ezek egyike egy 250 millió forint értékű lézervágó, amely az országban egyedülálló módon képes lemezek, csövek és zártszelvények térbeni megmunkálására, sebessége pedig többszöröse a társaság eddig alkalmazott berendezéseinek.

A termelő eszközök megvásárlásán felül jelentős informatikai fejlesztést, szoftverek és számítógépek beszerzését is lehetővé tette a projekt, amely a legkorszerűbb technológiát hozta el a mosonmagyaróvári mérnököknek – tette hozzá, jelezve, hogy az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert 128,5 millió forintot további 308 millióval fejelte meg a társaság.

Hozzátette: az 50 millió forintos kutatás-fejlesztést is tartalmazó projekt része volt a legmodernebb, magyar gyártmányú buszcsalád vázszerkezetének kifejlesztését is.

Süli Csaba emlékeztetett arra: a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. és tulajdonosa, a Kravtex Kereskedelmi Kft. alkotta cégcsoport az elmúlt években közel 4 milliárd forint beruházással létrehozta Magyarország legnagyobb autóbuszgyártó potenciálját.

A 150 éves múltra visszatekintő mosonmagyaróvári Kühne területén 2008-ban készült el az a 11 ezer négyzetméteres, korszerű autóbuszgyár, amely akár évi 500 járműegység legyártására képes. A közel 1,5 milliárd forintnyi költség szinte egészét saját forrásaiból finanszírozta a cégcsoport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik