Belföld

Három év a Minimál ABC kirablójának

Pisztoly(210x140)(1).jpg (pisztoly,)
Pisztoly(210x140)(1).jpg (pisztoly,)

Egy műanyag játékfegyverrel rabol ki egy szegedi ÁBC-t az a férfi, akit jogerősen 3 év és 1 hónap börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla.

2009. szeptember 2-án Csiszár Imre, arcát egy fehér törülközővel eltakarva, bement a szegedi Minimál ABC-be, kezében tartva egy műanyag játékfegyvert, és a bejárattól távolabb álló pénztárhoz lépett. Ezt követően ráfogta a pénztárosnőre a játékpisztolyt, és azt mondta: „Ez egy rablás, csak a nagy címleteket kérem!”. A vádlott ekkor egy sportzsákot tett le a pultra. Mivel a pénztárosnő nem tett eleget a felszólításnak, és nem adta át a pénzt, a vádlott benyúlt a nyitott kasszába, abból kimarkolt egy köteg – pontosabban nem meghatározható összegű – ezerforintos bankjegyet. De ezt a pénzt nem tudta magával vinni, mivel a pénztáros megfogta a vádlott jobb kezét, míg a boltban tartózkodó vevő tenyér éllel rávágott a játékfegyvert tartó bal kezére. A vádlott ekkor elejtette a bankjegyeket, és sportzsákját felkapva, futva elmenekült, majd a cselekmény elkövetéséhez használt játékpisztolyt, törülközőt a sportzsákba rakta, és a Tiszába dobta, ahol azt megtalálták.

A vádlottat a személyazonosságának megállapítása után kiadott elfogatóparancs alapján másnap reggel 7 óra 30 perckor elfogták a rendőrök, és a vizsgálat során a vádlott vizeletmintájából kiderült, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztott.

Korábban a vádlottat – aki egy szegedi középiskolában tanult, miután kőműves szakképesítést szerzett – valamint 3 társát a rendőrök 2009. március 29-én éjjel Szegeden a Felső-Tisza-parton igazoltatták, miközben egy személykocsiban ültek. A járőrök az autót átvizsgálták, és ennek során egy nejlonszatyorban 22,4 gramm kábítószergyanús növényi terméket találtak, míg a vádlott nadrágzsebéből egy borsószem nagyságú kábítószergyanús anyagmaradvány került elő. Mivel a vádlott vállalta a nyomozás során, hogy kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen vesz részt, a nyomozást 2009. április 20-án 1 évi időtartamra felfüggesztették. A vádlottat 2009. április 23-án is kábítószer fogyasztása után ellenőrizték a rendőrök, de mivel ekkor is vállalta a gyógykezelést, ezt a nyomozást is 2009. július 23-án egy évre felfüggesztették. A vádlott a kezelést meg is kezdte, de pár hónap után megszakította, így az elterelés feltételeinek nem felelt meg.

Rablás bűntettének kísérletében és kábítószerfüggő személy által elkövetett kábítószerrel visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2011. november 8-án Csiszár Imre vádlottat. Ezért őt a bíróság 3 év 1 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Ezt az ítéletet hagyta most jóvá a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik