Belföld

Elie Wiesel: Értékelem Kövér válaszát, de nem elégít ki

elie wiesel (elie wiesel)
elie wiesel (elie wiesel)

Magyar lapnak adott interjút a Nobel-békedíjas professzor.

„A magyar parlament elnöke igazán szívélyes levelet írt nekem, amely főként azt taglalja, hogy Nyírő szerinte nem volt sem antiszemita, sem fasiszta. Erről az én forrásaim mást mondanak. Kövér úr viszont egyáltalán nem foglalkozik egy másik problémával, amely számomra még fontosabb: nem is említi Horthy Miklós növekvő kultuszát. Pedig micsoda dolog, hogy Magyarországon egymás után állítják a szobrokat Horthynak?… Minden demokratát sért Horthy felmagasztalása, hiszen ne feledjük, hogy a kormányzó szövetséget kötött Hitlerrel, és éppen ennek a szövetségnek lett szimbolikus alakja.”


Fotó: AFP / Brendan Smialowski

A föntieket Elie Wiesel nyilatkozza a 168 Óra csütörtökön megjelent számában.

Emlékezetes, hogy a magyar származású, koncentrációs tábort is megjárt, Nobel-békedíjas amerikai professzor 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Amit idén, június elején visszaküldött, azt sérelmezve, hogy Kövér László házelnök részt vett Székelyudvarhelyen Nyírő József erdélyi író újratemetési kísérletén.

Ezt követően Kövér László békülékeny hangvételű levelet írt Elie Wieselnek. A hetilap az interjúban erről is kérdezi a professzort, aki azt mondja: „Értékelem Kövér házelnök válaszát, de nem elégít ki… Itt már nem volt elég tiltakozó levelet írni. Túl sok olyan levél jön-megy, amelyekre rá sem hederít a magyar kormány. Úgy éreztem, olyan tettre van szükségem, amely mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ilyen lépésnek tartottam, hogy visszaküldjem a magyar állam legmagasabb érdemrendjét. Nagyon büszke voltam, amikor ezt a kitüntetést Magyarország elnöke átnyújtotta nekem… És pont azért éreztem, hogy most vissza kell küldjem ezt az érdemrendet, mert az nagyon sokat jelentett számomra.”

A riporter (Barát József) felveti az interjúban, hogy sokak szerint „az ön gesztusa erősítheti az antiszemitizmust Magyarországon” azzal, hogy „íme egy amerikai zsidó, aki nem becsüli meg a legmagasabb elismerést, amelyet a mi kicsiny, de büszke nemzetünk adhat”. A válasz: „Ugyan! A meghunyászkodás még sosem vált be az antiszemitákkal szemben… Ami tűrhetetlen, azt nem szabad eltűrni!”

Elie Wiesel szerint „manapság túl sok az antiszemita incidens Magyarországon”, valamint „nem elfogadható az erősödő Horthy-kultusz”, és „mindezzel kapcsolatban fel kell vetni a kormány felelősségét is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik