Belföld

Dugódíj: döntés elnapolva

forgalom (forgalom, )
forgalom (forgalom, )

Szeptemberig aligha tisztul a kép az új sarc ügyében. Talán ősszel kiderül, hogy hol, mikortól és mennyit kell fizetniük majd az autósoknak.

Sem a zónákról, sem a díjtételről nem várható döntés szeptemberig a dugódíj kapcsán. Ez az időszak ugyanis a szakmai egyeztetésről szól – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.

A behajtási díjat a kormány és a főváros közötti – a BKV hosszú távú finanszírozásáról szóló – megállapodás értelmében 2013. július elejétől kellene bevezetni. A többi között azért, mert Demszky Gábor korábbi szabad demokrata főpolgármester a 4-es metró uniós támogatásának feltételeként vállalta ezt – jegyzi meg közleményében Szűcs Somlyó Mária.

Tarlós István főpolgármester korábbi tájékoztatása szerint a zónahatár bizonyosan nem Budapest városhatára lesz, a behajtási díj pedig 400-500 forint közötti összeg lehet.

Mit hozhat a dugódíj?

A többi között akár háborúskodást is, ugyanis a Budapest környéki települések is bevezethetik a behajtási adót. Ezzel válaszolnának a főváros autósokat megsarcoló terveire. Valószínűleg kevés autós ül majd buszra a dugódíj miatt. De nem is ez a cél, hanem csak az, hogy a városháza bevételhez jusson – írta korábbi összefoglalójában a vezess.hu.

Mindent egybevéve akár százezer forint mínuszt is jelenthet egy autósnak évente a dugódíj. Nem lesznek P+R parkolók, a BKV járatai sem járnak majd gyakrabban, viszont legalább életben maradhat a cég. Hála azoknak, akik nem is használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik