Belföld

Ajándékot is ad a papírmasina

Sajtótájékoztató keretében ismertette az iskolákban végzett programok eredményeit a Reflex Környezetvédő Egyesület. A zöldek az Ökomatát is bemutatták, mely a Győrkőcfesztiválon is látható lesz.

Újrapapír, színes füzet

„A környezeti tanácsadás fejlesztése a Nyugat-Dunántúlon” címmel indította el projektjét a Reflex. A környezetvédők azóta számos eredmény elértek programjukkal, ennek 3 fontos elemét csütörtökön ismertették a sajtó képviselőivel. A diákságot is megcélzó kampány állomásaként 5 iskolában tartottak elméleti és gyakorlati foglalkozást a zöldek, így kívánták felhívni a figyelmet a papír fontosságára, ökológiai értékére. Az akció papírgyűjtéssel zárult, az átlagban 48kg/fő leadott papírhulladék jól példázza a kampány sikerét. Ugyanakkor a program nyitásakor egy rajzpályázatot is meghirdetett a társaság, erre 3 megyéből, 53 iskola több mint 700 alkotást küldött be. Végül a zsűri által kiválasztott legszebb 26 művel színesítették az egyesület által kiadott újrapapír füzeteket, ezekből, a megye 7 iskolájának küldött tizenhatezer ingyenes példányt a Reflex.

Ne dobd be a postaládába!

Az iskolai foglalkozások során a gyerekek a papír előállítására fordított környezeti hatásokat is megismerhették, így jutottak el a szemétpostához, vagyis a postaládákba feleslegesen bedobott reklámújságokhoz. „Nem vitatjuk, hogy a vásárlók tájékoztatása szempontjából nem hasznosak ezek a nyomtatványok, de szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ennek mennyi káros következménye van a környezetünkre. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy hazánkban már nincs is papírgyártás, így azt külföldről be kell hozni, vélhetően kamionokkal. Az pedig ugye nem kevés károsanyag kibocsátást eredményez. És ez csak egy az érvek közül. Azt szeretnénk, ha ennek lenne egy jogi szabályozása, hiszen a vásárlók nem is tudnak védekezni, hogy egyáltalán akarják-e a szórólapot vagy sem” – mondta Kalas György, a környezetvédők munkatársa.

A projektben egyébként a gyerekek egy felmérést is végeztek saját családjukon belül, melyből kiderült az is, hogy egy háztartás éves szinten, 26 kiló szemétpostát halmoz fel.

Ökomata, a vidám papírmasina

Végezetül az Ökomatát is bemutatták a zöldek, azt a transzparenst, mely egy nyári roadshowra indul a szünidőben. A papírmasina kérdést tesz fel, és ha a játékos jól felel, a jutalom sem maradhat el. A környezettudatos szemléletet is népszerűsítő Ökomata elsőként a Győrkőcfesztiválon tűnik fel, de később Kunszigeten és Szanyban is játszhatnak a gyerekek a környezetbarát papírgéppel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik