Belföld

A tanyaprogram sikere a vidék felemelkedésének záloga

Tanyaprogram (Tanyaprogram)
Tanyaprogram (Tanyaprogram)

Az idén növelik a tanyaprogramra fordítható pályázati összeget, így július a 1-én megjelenő kiírás szerint másfél milliárd forintot osztanak szét tanyatulajdonosok között.

A Fórum a tanyasi termékek piacra jutásáért című rendezvény egyik legfontosabb üzenetét B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője fogalmazta meg: “A tanyák felélesztése felér egy új honfoglalással.” Hogy a szavai mennyire nem túlzak, a Csongrád Megyei Agrárkamara felmérése bizonyítja. 590 tanya regisztrálása után kiderült, hogy 70 százalékukban ugyan gazdasági tevékenység folyik, de javarészt már csak saját magukat látják el az otthon élők. Ezért az egyik legfontosabb cél, hogy a tanyán élő gazdálkodók piacra jutását segítse a program.

Különböző terveket fogalmaztak meg a konferencián, amelyek a tanyák leépülésének a megállítását, a létbiztonság növelését, valamint a fiatal generációk letelepedését segítenék. Mindezek nyomában megjelenik a tanyasi turizmus fejlesztésének lehetősége is.

Idén 1,5 milliárd forintra növelték azt az összeget, amivel e célokat szeretné támogatni az agrártárca. Ezt a pénzt két fő célterületen kívánják felhasználni. Az első a tanyagazdaságok fejlesztésére, vagyis a vetőmagvásárlásra, a tanyasi közbiztonságra, valamint az energetikai megújításokra fordítanák a pénzt. A második fő cél a tanyás térség megőrzése és fejlesztése lenne, mely tartalmazza a tanyagondnok fejlesztését, az elektromos energetikai ellátást, illetve a külterületi földutak karbantartását.

A rendezvényre meghívást kaptak a nagyobb megyei éttermek, vendéglátással foglalkozó vállalkozások vezetői, illetve beszerzői is. Általuk lehetőség nyílt arra, hogy a kistermelők kapcsolatokat építsenek ki, s a közeljövőben terjesszék termékeiket a fogyasztók számára.

Magyarországon egyébként a legutóbbi felmérések szerint 207 ezer ember él tanyán, túlnyomó többségük Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében.

Mucsi Ágnes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik