Belföld
határrendészek (határrendészek versenye)

A szegediek taroltak a határrendészeti versenyen

24.hu
24.hu

2012. 06. 28. 11:16

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola oktatóiból álló csapat nyerte az első ízben megrendezett határrendészeti járőrversenyt szerdán a Csongrád megyei Kiszomboron.

A napi munkához kapcsolódó feladatokból összeállított megmérettetésen a második a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság I-es, a harmadik pedig a Békés megyeiek I-es csapata lett – tájékoztatták a szervezők a Szeged24-et.

A „Földön, vízen, levegőben” elnevezésű rendezvényre főként a határrendészeti területen szolgáló rendőrök neveztek az ország minden részéből. Tudásukról 8 állomáson, elméleti és gyakorlati feladatok keretében kellett számot adniuk.

A 15 km hosszú pályán – melyből közel 5 km-t gyalogosan teljesítettek – többek között okmány- és eszközismereti, valamint elsősegélynyújtási kérdésekre adtak választ, míg gyakorlati tapasztalataikat a jármű- és terepkutatási feladatok során kamatoztatták.

Az utolsó csapat beérkezésekor már nagy volt az izgalom és a kíváncsiság az elérthelyezésekért. A harmadik helyre futott be a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 1. számú csapata, míg másodikként ért célba Szabolcs – Szatmár – Bereg megye 1. számú csapata. Az első helyért járó díjat a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola diákjai “zsebelték be” remek teljesítményükért. A dobogósoknak járó üvegemlékplakettet és a környező települések önkormányzatai által felajánlott ajándékcsomagokat Dr. Lukács János r. dandártábornok úr mellett Dr. Vas Gizella r. ezredes asszony, az Országos Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Főosztályának vezetője adta át, valamint gratulációját fejezte ki Szegvári Ernőné asszony, Kiszombor nagyközség polgármestere és Marosvári Attila, Makó város alpolgármestere is. A nap végén valamennyi résztvevőt emléklappal jutalmaztak a verseny sikeres teljesítéséért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.