Belföld

Tehetséggondozó tábort szervez középiskolásoknak az SZTE

szte-jogikar (szte jogi kar)
szte-jogikar (szte jogi kar)

Tehetséggondozó tábort szervez elsősorban a jog-, a humán- és a társadalomtudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak a Szegedi Tudományegyetem.

Az augusztus 27-én Balatonfenyvesen kezdődő táborban olyan képességek elsajátítását segítik a szervezők, amelyekére a hagyományos oktatás kereteiben nem adódik lehetőség. Az általános kompetenciafejlesztéshez kapcsolódó témákon túl néhány blokk erejéig bevezetik a diákokat a jog világába, különös hangsúlyt fektetve a köztudatban legnépszerűbb jogi területekre, illetve az aktuális társadalmi és gazdasági problémákra.

Így a diákok betekinthetnek például a politikai pártok és ideológiák világába, krimi-, illetve nyomozójátékkal egybekötve hallhatnak a büntetőjogról és a kriminálpolitikáról, személyiségtesztet tölthetnek ki, pályaorientációs tanácsokat kaphatnak, és gyakorlatorientált stratégiai játékon vehetnek részt. A szakmai kurzusokon az előadásokat interaktív foglalkozás, majd vita követi. A kínálatból nem maradnak ki a szabadidős programok sem.

A táborra az SZTE Tehetségpont honlapján (sztehetseg.hu) jelentkezhetnek az érdeklődők. A jelentkezőknek a szervező intézmények pályázati, illetve alapítványi forrásból biztosítják a kurzusokon való részvételt, szállást hét éjszakára és hatnapi teljes ellátást, így a részvételi díj csupán 10 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik