Belföld

Középkori időutazás és lovagi torna az Aranyparton

A Lovagkirály ünnepén, két napos fesztiválra várták a győrieket. Az Aranyparton megrendezett Szent László-napok ezen a hétvégén ezreket vonzottak a Mosoni-Duna szomszédságába.

Szombat délelőtt a már hagyományos kosztümös felvonulással vette kezdetét a Szent László-napok programsorozat, a középkorig repítő időutazás, ahol nemcsak az uralkodó, de a hajdani királyi város minden lakója képviselte magát. A Városházától induló menetben a lovagrendek és a zászlósok is felsorakoztak, akik a Káptalandombon egy rövid bemutatóval is elkápráztatták a nézelődőket. Az utolsó állomás az Aranypart volt, ahol már javában tartott a vásári forgatag, tele kézműves termékekkel és a mesterségek standjaival.

Igyekeztünk hagyományhű és korhű programokat összeállítani, ezért volt lovagi és gyalog torna, élő történelemóra, a Püspökerdőben pedig íjászverseny. Az építmények is a középkorra fókuszáltak, az Aranyparton jurtákat és sátrakat állítottunk fel, amelyek abban az időben használatban voltak. Úgy látjuk, évről-évre egyre többen keresik fel a Szent László-napokat, a győriek kíváncsiak a magyar történelem nagy alakjára és a ránk hagyott értékekre” – mondta a Győr24-nek Téglás Szabolcs, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont kulturális szervezője.

A szakrális hangulatú kavalkádra a lovasok és a lovagrendek is sokat készültek. „Tavaly óta gyakoroltunk a tornára, ez azt jelenti, hogy folyamatosan heti négy edzésünk volt, ahol a fegyverforgatástól kezdve a kaszkadőrlovaglásig mindenre kellett tréningeznünk. A gyakorlás alapja egy szép produkciónak, hiszen tökéletesen látszik, amikor egy ló és egy lovas összhangban van. Térségünkben nagyon sok lovas van, a Szent László-napok pedig jó lehetőséget teremtenek arra, hogy összefogjuk őket, anélkül, hogy versenyeznie kellene bárkinek, bárkivel. A történelmet érdemes felelevenítenünk, ezért remélem, hogy a mostani 50-es létszámot pár év múlva megnégyszerezzük, és akár 200 lovas is ellátogat majd a rendezvényünkre” – ezt már Tóth Szilárd, lovasedző és a fesztivál társszervezője hangsúlyozta portálunknak.

Az ügyességi játékok és a kézműves foglalkozásokon túl, a gasztronómiai élvezeteknek is hódolhattak az Aranypartra látogatók, hiszen nem is lett volna igazi a középkori múltidézés egy kis kenyérlángos és kürtöskalács nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik