Belföld

Nem látnák szívesen Izraelben Kövért?

Kover-Laszlo(1)(210x140)(1).jpg ()
Kover-Laszlo(1)(210x140)(1).jpg ()

A Knesszet (Parlament) elnöke Reuven Rivlin levélben értesítette Kövér Lászlót arról, hogy jelenléte „nemkívánatos” Jeruzsálemben a Wallenberg-emlékkonferencián. Kövér is a sajtóból értesült, hogy lemondták programját, amire nem is ő ment volna.

A Knesszet elnöke a Jerusalem Post információi szerint azt írta: „fölháborodással értesült arról a megdöbbentő hírről”, hogy Kövér részt vett Nyirő József „nácibarát író” emlékére szervezett rendezvényen – írta az ATV –oldala.

Az Országgyűlés elnöke júliusban a svéd diplomata születésének századik évfordulójára rendezett emlékkonferencián vett volna részt az izraeli fővárosban.

„Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen a megemlékezésen, és ezzel nyíltan szolidaritást vállalt egy olyan személlyel, akinek a pártja, a magyar kormány keretein belül, együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép megsemmisítésére irányuló programjuk megvalósításában.” – írja Kövér Lászlónak írt levelében Rivlin.

Kövér László nem kapott arról értesítést a kneszet elnökétől, hogy visszavonták volna az Izraelbe szóló meghívását – mondta az MTI-nek vasárnap a magyar házelnök kabinetfőnöke. Veress László furcsának találta az eljárást, hogy Reuven Rivlin, a kneszet elnöke a “sajtón keresztül üzen” magyar kollégájának. Hozzátette, okafogyottnak tartják a levelet, mert a magyar házelnök néhány nappal korábban, a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül jelezte, hogy szervezési okok miatt nem ő, hanem Áder János képviseli majd Magyarországot a jeruzsálemi rendezvényen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik