Belföld

Kovács László: “Orbanisztánnak” nevezik Magyarországot

kovács-lászló (kovács lászló, mszp)
kovács-lászló (kovács lászló, mszp)

Az Orbán-kormány az egész európai értékrenddel megy szembe, Magyarországot korábban az uniós integráció mélyítésének egyik hangoztatójaként ismerték, most pedig egyre többen "Orbánisztánnak" nevezik - mondta Kovács László, az MSZP országgyűlési képviselője.

A képviselő sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy egy kétnapos brüsszeli konferencián vett részt a múlt héten, amelyen baloldali politikusok és elemzők tartottak előadásokat. Magyarországgal kapcsolatban úgy vélekedtek, hogy az ország egyre messzebb kerül attól a céltól, amelyet korábban kitűzött maga elé – mondta Kovács László.

Hozzáfűzte: Orbán Viktornak azt sem tudták elnézni, hogy sértő és félrevezető kiszólásokat és ígéreteket tett az unió vezetőinek, magas rangú tisztviselőinek.

Az egykori külügyminiszter elmondta: a konferencia főbb megállapításai között szerepelt, hogy a kilábalást a válságból a szélesebb integráció, a munkahelyteremtés, tehát a “több Európa” jelentheti.

Kovács László elmondta: véleménye szerint az uniónak önálló képviseletre lenne szüksége az ENSZ Biztonsági Tanácsában és a G-20-ban (a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő országcsoportban) is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik