Belföld

Jelentős torlódás alakulhat ki a röszkei átkelőnél

röszke-vámellenőrzés (ingyenes, )
röszke-vámellenőrzés (ingyenes, )

A nyári szabadságok miatt tömegesen indulnak haza a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások, ami idén is jelentős torlódásokat okozhat a röszkei autópálya-határátkelőhelyen.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a várakozások szerint augusztus első hetéig a kilépő személyforgalom növekszik meg. A rendőrség az idén is felkészült a forgalom kezelésére, így a tavaly már bevált módszerhez hasonlóan – jelentős várakozás esetén – az autókat Tompa irányába terelik el, ezzel is tehermentesítve a röszkei átkelőt.

Július utolsó és augusztus első hetére mindkét irányban erős forgalomra számítanak, augusztus második hetétől pedig a Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások okozhatnak fennakadást Röszkén – közölte a százados.

Tájékoztatása szerint az elmúlt évekhez hasonlóan a rendőrség az idén is többnyelvű szórólapokkal segíti az utazókat, ezeken a tompai átkelő igénybevételét javasolják. Várakozás kialakulása esetén az autópályák mentén elhelyezett táblákon is tájékoztatást kapnak az autósok a gyorsabb útvonalról.

A rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai megerősített létszámmal készülnek a nyári “rohamra”. Szükség esetén – a korábbi éveknek megfelelően – további sávokat nyitnak a ki-, illetve a belépőforgalom számára.

Szenti Szabolcs azt tanácsolta az autósoknak, hogy útnak indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a rendőrség honlapján (www.police.hu/hatarinfo), és szükség esetén válasszák a tompai vagy a tiszaszigeti átkelőt, ez utóbbit a magyar és a szerbiai állampolgárok 8 és 18 óra között használhatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik