Belföld

Rosszat sejtenek a tankönyvkiadók

Törvényes garanciát akarnak a tankönyves vállalkozók arra, hogy a tankönyvvé nyilvánítás a jövőben is kizárólag szakmai szempontok alapján történik - írta a Magyar Nemzet.

A lap szerdai számában Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének elnöke ad hangot aggodalmának azzal kapcsolatban, hogy a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényhez benyújtott módosító indítvány szerint az emberi erőforrások minisztere nyilvános pályázattal maga választhatna ki kiadványokat, s ezek az általános eljárás nélkül kerülhetnének fel a hivatalos jegyzékre.

Az elnök kifogásolja, hogy a kiválasztás szubjektív lehet, ha a miniszter úgy dönthet, hogy ezt semmilyen szakmai grémiummal nem vitatja meg. Kifogásolta azt is, hogy a javaslat nem tisztázza, hogy a pályázatnak egy vagy több nyertese lehet, mint ahogy szerinte érthetetlen az a passzus is, hogy ha van a pályázati úton nyertes könyv, akkor az iskola köteles azt rendelni, és nem lehet helyette mást választani.

“Hiába adják meg a lehetőséget a kiadónak, hogy más úton akkreditáltassák könyveiket, ha az egésznek semmi értelme, hiszen az iskolába úgysem juthatnak el” – mondta az elnök.

Szarvas-Ballér Judit szerint nemcsak a pályáztatás jelent problémát, hanem az is, hogy nincs elegendő idő arra, hogy a 2013 őszén induló tanévre elkészüljenek a kerettantervek alapján megírt új tankönyvek, miközben a kerettantervekről még semmit sem tudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik