Belföld

Irtóznak a magyarok az esküvőtől

esküvő (esküvő)
esküvő (esküvő)

Ugyan élénkül a gyermekvállalási kedv, ám ez sem segít rajtunk: továbbra is fogy a nemzet.

Január eleje és április vége között 29.064 csecsemő jött a világra, 5,2 százalékkal több, mint 2011 januárja és áprilisa között. Ezzel együtt nőtt a halálozások száma is, majdnem 2 százalékkal. Ebben nagy szerepe volt a márciusban tetőző influenzajárványnak is. Az említett időszakban ezer lakosra 8,8 élveszületés és 14,2 halálozás jutott – derült ki szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött: a 2011. január-áprilisi 18.164-gyel szemben 2012 első négy hónapjában 17.562 főt jelentett. A nemzetközi vándorlást is beleszámolva még kedvezőbb az egyenleg, így már “csak” 14 ezres mínuszban vagyunk. Mindent egybevéve április végén 9 millió 944 ezer lakója volt az országnak.

A házasságkötések száma a tavalyi kismértékű emelkedés után január és április között ismét csökkenést mutatott. A négy hónap alatt összesen 6120 esküvő volt, ez a szám csaknem 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik