Belföld

Különleges Munkácsy-képek Szegeden

24.hu
24.hu

2012. 06. 19. 15:56

Két, Magyarországon eddig még soha nem látott képet is a falra akasztottak a Munkácsy-kiállítás alkotásai között a Móra Ferenc Múzeumban.

A Múzeumok Éjszakáján délután 18 órakor nyitják meg Munkácsy Mihály 41 darab képéből álló kiállítást a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A képek állandó rendőri felügyelet alatt állnak, hiszen a hozott képek összértéke meghaladja a hét milliárd forintot. A kiállítás különleges darabja a Golgota című festmény, ami a harminchat négyzetméterével akkora, mint egy kis garzonlakás, és csak önmagában két és fél milliárd forintot ér. Számos másik képpel együtt Bécsből érkezett Szegedre szőnyegként összetekerve.

2006-ban ugyan volt már egy Munkácsy-kiállítás Szegeden, viszont most olyan festményeket is láthatunk, amelyeket eddig Magyarországon még soha, ezek a Hímző nő és az Olvasó nő. Munkácsy Mihály a 19. században élt és alkotott, festői munkáját három szakaszra lehet bontani: kezdetben életképeket festet, majd Párizsban töltött évei alatt szalonképeket készített, utolsó korszakát pedig a vallás jellemezte, amely az úgynevezett Krisztus-trilógiában (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota) teljesedett ki.

A kiállítás egyik legnagyobb erénye, hogy a művész mindhárom festői korszakát bemutatja a kiállított képek segítségével, így teljes képet kaphatunk Munkácsy Mihály egész munkásságáról. Célunk, hogy az egyik legsikeresebb szegedi kiállítást tudjuk megvalósítani itt, a Móra Ferenc Múzeumban” – nyilatkozta Medgyesi Konstantin, a kiállítás sajtóreferense. Bakó Zsuzsa, a tárlat kurátora hozzátette: „Munkácsy Mihály a Golgota című képével érdemelte ki a nemzetközi elismerést, így nem csak a mi kiállításunk, de a művész életének is ez a csúcspontja ”.

A kiállítást fél évig tartó egyeztetés előzte meg, sikeressége a szegedi múzeumon kívül a Munkácsy Alapítványnak köszönhető. A megnyitó június 23-án este hat órakor rendhagyó módon a Móra parkban lesz, amelyen L. Simon László kulturális államtitkár is részt vesz.

Zsingor Tünde

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.