Belföld

Pénzt hoz a fővárosnak Bruce Willis

bruce willis (bruce willis)
bruce willis (bruce willis)

Budapest kasszáját is gyarapítja az akciósztár a Die Hard 5-tel. A film egyes jeleneteit ugyanis több közterületen (például a Hősök terén vagy az Andrássy úton) forgatták, amiért fizettek a városnak - írta a Napi Gazdaság.

A lap keddi számában megjelent írás szerint megközelítőleg 150 napra vonatkozó filmforgatási engedélyt adtak ki a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre, ebből 155 millió forint közterület-használati díj gazdagítja az önkormányzatot.

Más rendezvényekből csaknem annyi folyt be az önkormányzat kasszájába, mint a filmforgatásokból, közel 150 millió forint. Az év első felében a kapcsolódó építési és bontási napokkal együtt mintegy 1300 napnyi rendezvény volt a fővárosban

Az önkormányzat adatai szerint az év második felében a már ismert és még várható rendezvények és filmforgatások kapcsán nem várható ekkora bevétel, a közterületi díjak az első félévi díjak negyedére, jó esetben felére tehetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik