Belföld

Gyurcsány: A leszakadás és az elszegényedés költségvetése

A DK szerint a jövő évi költségvetés 4 nagy vesztese az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátások és az önkormányzatok.

Gyurcsány Ferenc szerint a 2013-as költségvetés a nyilvánosságra hozott javaslat szerint a “leszakadás, a töpörödés és az elszegényedés” költségvetése. A Demokratikus Koalíció elnöke erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.

Hozzátette: a kormány az elmúlt két év gazdaságpolitikáját folytatja a jövő évi költségvetéssel is, amelynek hatására azonban Orbán Viktor és Matolcsy György reményeivel ellentétben legfeljebb stagnálni, de inkább csökkeni fog a gazdasági növekedés és csökkenni fog a foglalkoztatás, a fogyasztás és a reálbérek is, ráadásul magas, 4-5 százalékos szinten “beragad” az infláció. Ezzel pedig az ellenzéki politikus szerint a kormány “kevesek jelenéért beáldozza sokak jövőjét”.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a beruházások annak ellenére csökkennek 2013-ban, hogy ezek lehetnének a növekedés “motorjai”. Szerinte ennek legalább két oka van: egyrészt a kormány Európai Unióhoz való viszonya, amellyel az EU centruma helyett az unió perifériája felé vezeti az országot, és ez elriasztja az unió tagállamaiból érkező befektetőket. A másik ok pedig a vállalati- és bankszektort sújtó “súlyos túladóztatás” fenntartása.

Elmondta azt is: a fogyasztás növelhetné még a gazdaságot, de ez sem fog növekedni, mivel a kormány befagyasztja a béralapot a közszférában és a családtámogatásokat, magas az infláció, valamint 2013-ban összesen 502 milliárd forintnyi fogyasztási típusú adót vet ki a lakosságra.

A DK szerint a jövő évi költségvetés 4 nagy vesztese az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátások és az önkormányzatok.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a DK szerint a kormány politikája helyett átfogó, mély és radikális gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, és Magyarországot a német vezetéssel formálódó európai uniós centrum irányába kellene vezetni. Emellett az ellenzéki párt megszüntetné a “büntető jellegű extraadókat” is, helyettük pedig 30 százalék körüli mértékű új személyi jövedelemadó-kulcsot vezetne be az évi 6-8 millió forintos jövedelem felett, különadót vetne ki az 50-100 millió forint feletti személyes vagyonokra és örökösödési illetéket az 50-100 millió forintnál nagyobb hagyatékokra. A DK azt javasolja továbbá, hogy az egészségügyi biztosítottak, a betegek átlátható módon részt vállalhassanak a gyógyítás állam által nem bírt költségeiből. Végül a DK azt is szeretné, ha az oktatásra a jelenleginél többet költenének a költségvetésből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik