Belföld

Tanyák reneszánsza?

Aki teheti, kezd visszatérni a régi ízekhez, sőt egyes vidékeken a tanyasi életmód is reneszánszát éli – hangzott el csütörtökön egy kisteleki fórumon.

A „Tanyasi termékek útja a fogyasztóhoz” elnevezésű oktatási program célja a Csongrád megyei tanyasi termékek bemutatása, piacra juttatásának elősegítése. A tanyák életképességének javítására, fellendülésére ad lehetőséget a kormányzat által meghirdetett Tanyafejlesztési Program. Legfőképp azon a külterületen élő gazdálkodókat érintheti ez a támogatási forma, akik az élelmiszergazdasági tevékenységükből szeretnének megélni.

. Immár adott egy pályázat, amely lehetőséget ad arra, hogy az eddig piacoktól távol maradó tanyasiak eljuttassák friss termékeiket, a fogyasztókhoz, a közkonyhákra és a kisboltokba. A Tanyafejlesztési Program részeként a Csongrád Megyei Agrár Nonprofit Közhasznú Kft. sikeres pályázat megvalósításának keretében, ötszáz tanyát térképeztek fel a Duna-Tisza közi Homokhátság Csongrád megyei tanyavilágban.

A cél az volt, hogy elősegítsék az ott élők termékeinek piacra jutását, a kereskedői kapcsolatok kialakítását, valamint információkkal lássák el őket. A megye három kistérség központi településén és Szegeden egynapos oktatást hirdetett meg az érintettek számára. Az oktatási program keretében többek között az előállítás és forgalmazás szabályait ismertették, hangsúlyozták a falusi vendégasztal, illetve a higiénia fontos szerepét. Szó esett még a termékek feldolgozásáról, azok jelölési követelményeiről.

A tervek szerint, június 27-én, a szegedi Megyeházán sorra kerülő záró konferencián már kóstolhatunk is az ízletes tanyasi termékekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik