Belföld

Díjazták a “vízben jártas” miskolci diákokat

A szegedi AquaTherma Gyógyvízhasznosító Egyesület, “50 forrás, 50 barlang a Bükkben” címmel rendezett pályázatot miskolci diákok részére.

A Szegeden bejegyzett AquaTherma Egyesület már több ízben végzett felmérést Miskolcon. Legutóbbi alkalommal, 650 helyi lakossal töltettek ki kérdőívet, mely a Bükk térségeinek természeti kincseivel kapcsolatos tájékozottságukat hivatott felmérni.

A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezetteknek jóval több, mint a fele csupán tízre becsülte a környékben lévő források és barlangok számát. Az egyesület tagjai, a felmérés eredményét követően az „50 forrás, 50 barlang a Bükkben” című projektjével hívta fel a miskolciak figyelmét a környezetükben található természeti kincsekre és azok fontosságára. Az szegedi egyesület céljai között szerepel az iskoláskorú diákok számára szervezett szemléletformáló rendezvények szervezése, melyek a karsztvízre, a vízbázis védelemre fókuszálnak.

Projektjüket több helyi civil szervezettel együttműködve valósították meg, a minél szélesebb körben való elterjesztés érdekében. Bíznak benne, hogy az általános és középiskolák felkeresésével a fiatalabb generáció figyelmét is fel tudják hívni szemléletformáló projekt céljaira. A pályázók három kategóriában adhatták be pályaműveiket, rajz, mese és fotó kategóriákban, korosztályoknak megfelelő versenyeztetésben.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálta, majd május 6-án, Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban sor került az ünnepélyes díjátadóra is. A nyertes pályaműveket az aquatherma.hu weboldalon teszik közzé, ahol a nyáron majd közönségszavazattal lehet szavazni, így minden kategóriában 1-1 pályázó, a legtöbb közönségszavazatot kapott diák részesül majd a közönségdíjban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik