Belföld

Összefogás a fiatalokért: “Pont Neked”

A székesfehérvári Sziti Szociális Egyesület, konzorciális partnerével a Szabadművelődés Házával és a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvánnyal, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának együttműködő támogatása mellett 78 millió forintot nyert „Pont Neked” című két éves programjára. A projekt célja a Székesfehérváron és környékén élő és tanuló 14-29 éves fiatalok társadalmi integrációjának elősegítése.

Domokos Tamás, a Sziti Szociális Egyesület módszertani igazgatója, és mint ifjúsággal foglalkozó szociológus örömtelinek és mérföldkőnek értékelte a nyertes pályázatot, melynek legfontosabb célkitűzése az ifjúsági és kábítószer-prevenciós szolgáltatások komplex fejlesztése lesz Székesfehérváron.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: fontos, hogy ez a projekt és ez az együttműködés Székesfehérváron valósul meg. Fontos továbbá az is, hogy jelentős összegű pályázati forrást fordíthatunk ifjúsági ügyekre, a fiatalok társadalmi integrációjára. Nem elég, ha beszélünk arról, hogy milyen problémák vannak a fiataloknál, nem elég, ha csak azt mondjuk, hogy nem örülünk annak, hogy a fiatalok elvágyódnak. Tenni kell a fiatalokért. Amikor megkaptuk a lehetőséget- viszonylag fiatalon-, hogy a várost vezethessük eldöntöttük, hogy a fiatalság nagyon fontos célcsoport lesz. Talán tudunk hiteles partnerként együttműködést kialakítani a Fehérváron élő, dolgozó, tanuló ifjúsággal. Ezért indult el a Fehérvár Hangja, ezért folytattuk a Versünnepet, ezért segítjük a Diáktanács működését is. Örülök a nyertes pályázatnak, mely az ifjúságot szolgálja majd, szakmai alapon. Az ifjúsági klub létrejöttével pedig a Hiemer-ház egyik szép szegmense lehet a fiataloké- tette hozzá Cser-Palkovics András.

Párkányi Attila a Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány elnöke így folytatta: két évünk van, sok a munka és a korcsoport sem kicsi. A kábítószer prevenció területén még több programot kell létrehozni, természetesen a prevenció mellett a korai kezelésbe vétel is fontos.

Kiss Dorottya a Szabadművelődés Házának igazgatónője kifejtette: kézenfekvőnek tűnt, hogy a mi intézményünk legyen konzorciumi partner ebben a pályázatban. A vidámparki tó partját a fiatalok szívesen látogatják, továbbá nagyon sok iskola veszi körül az intézményt. Közel van hozzánk a célközönség. Nemcsak programokat, továbbképzéseket és rendezvényeket szervezünk, fontosnak tartottuk, hogy a fiatalok akkor is bejöhessenek hozzánk, ha épp nincs programunk. Számítógépeket fogunk beszerezni és lesz internet elérhetőség is. Célunk egy integrált kulturális szolgáltató tér kialakítása, mely elősegítheti a jobb kommunikációt, ezáltal könnyebb lesz a korcsoportot megszólítani.

Korompai István a Székesfehérvári Diáktanács elnöke szerint igény van egy olyan ifjúsági klubra, ahol a fiatalok kötetlen formában, kötelezettségek nélkül összeülhetnek társalogni.

Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok hozzátette: ha ifjúságról beszélünk, akkor én mindig egy háromlábú székről beszélek, amelyben az egyik láb az önkormányzat, a másik láb a diáktanácson keresztül az ifjúság és kell a harmadik láb, a civil szféra, hiszen nélküle nem tudunk olyan jellegű programokat kialakítani, melyek szükségesek a fiatalok társadalmi integrációjának a szempontjából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik