Ötkarikás feketések

Második alkalommal rendeznek olimpiai játékokat a Fekete István Általános Iskolában. A sport szemléletű intézmény három napig az öt karika jegyében működik.

Közeleg a londoni olimpia, hamarosan a magyar sportolók is elindulnak a nemzetközi viadalra. Míg ők a versenyre, addig a sportrajongó győriek a szurkolásra készülnek, így a vuksulisok is. A Fekete István Általános Iskolában idén másodízben rendeznek az olimpiához kapcsolódó vetélkedőt, a három napos megmérettetés megnyitóját kedden tartották az intézmény udvarán.

Elsőként Csengeri Mária, az Adyvárosi Közoktatási Főigazgatóság főigazgatója köszöntötte az alsó és felső tagozatos diákokat, aki beszédében kiemelte, hogy ez az alkalom nemcsak azért fontos, mert mozgásra sarkallja a gyerekeket és népszerűsíti a sportot, hanem azért is, mert így nő az összetartozás érzése is, fejlődik a kapcsolatépítés. Ezt vallja Király Henriette, az iskola szabadidő- és programfelelőse is. „A tanulóink nagyon készültek az olimpiára, nagyon lelkesek voltak a kezdetektől. A csapatok különböző nemzetek színeibe öltöztek, ez is egy külön élmény számukra. Vannak olyan diákjaink, akik már a 4 évvel ezelőtti vetélkedőnek is aktív résztvevői voltak, közülük sokan úgy nyilatkoztak, hogy ilyen nagy élményben még sosem volt részük. Most az atlétikáé a főszerep, szerdán a labdajátékok következnek, csütörtökön pedig az eredményhirdetés, valamint egy kis egészségnapot is tartunk a gyerekeknek” – hangsúlyozta a nevelő.

A diákolimpián egyébként 7 versenyszámban, 10 fős csapatok mérkőznek egymással, méghozzá vegyes osztályokkal, így biztosan kiegyenlített lesz a küzdelem!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.