Belföld

Kirúgták az RTL-ből a hazudós riportert

Kirúgták az RTL Klub híradójától azt a riportert, aki rasszista támadásról készített beszámolót, de abban nem az egyébként valóban megtörtént eset áldozata szerepelt és a támadás időpontját is tévesen közölték.

Azonnali hatállyal megvált a csatorna attól a riporterétől, aki egy rasszista támadásról készített riportot. Az RTL Híradóban bemutatott történetben nem az a férfi szerepelt ugyanis, aki az eset valódi áldozata volt, ráadásul a támadás időpontja sem szerepelt helyesen a híradásban.

Az RTL Híradó keddi adásában számolt be arról Novák András riporter, hogy egy hetven év körüli idős férfit vertek meg származása miatt, pénteken a belvárosban. A tudósításban is szerepelt egy bottal közlekedő idős férfi, aki – így a riporter – arcát és hangját nem vállalta ugyan, de elmesélte neki, hogyan történt az eset. A riporter beszámolója szerint épp hazafelé tartott, amikor fiatalok támadtak rá, akik zsidó származása miatt ellökték, és ököllel verték az arcát. A riportban megszólalt Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija is, aki elmondta, hogy is történt az eset. „Látták rajta, hogy zsidó, szakállal, fedett fővel, belekötöttek és végül megverték” – mondta el a főrabbi.

Először az Index írta meg, hogy információi szerint a tudósítás valótlanságokat, pontatlanságokat tartalmaz, mert a rasszista inzultus nem a bemutatott 70 éves idős embert érte, hanem egy 58 éves férfit, és csaknem másfél hónapja történt a Kertész utcában. Az Index megkereste a főrabbit is, aki megerősítette a történetet, és felháborodásának adott hangot.

Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója a Hír24 kérdésére elmondta: őt is megdöbbentette az eset. Ilyesmi az általa vezetett hírműsorban még nem fordult elő. „Igyekeztünk a lehető leggyorsabban cselekedni. Kivizsgáltuk az esetet, aminek eredményeképpen a riporter kolléga már nem dolgozik az RTL Klub-nál” – mondta a hírigazgató.

A Hír24 úgy tudja, hogy a riporter által felvett rendőrségi interjúból egyértelműen kiderül, hogy az eset nem most pénteken történt – amint azt a riporter sugallta -, és az is, hogy a főrabbi sem egy mostani ügyről beszélt. Az RTL Klub-nál érvényes Szakmai Etikai Kódex kimondja, hogy a hírműsorokban illusztrációként nem használható más helyszínen, más szereplőkkel rögzített felvétel, mint amiről a riportban szó esik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.