Belföld

Évadzárás és stafétaváltás a Vörösmarty Színházban

Az új igazgató is bemutatkozott.

Lehetőséget kaptam, hogy lehetőséget adjak- mondta Quintus Konrád leköszönő megbízott igazgató a Vörösmarty Színház évadzáróján. Majd hozzátette: Véget ért egy szakasz. Hogy milyen is volt? Leginkább változatossággal teli. Próbáltam olyan műsorkínálatot kialakítani, mely tetszetős lehet a nézőknek. 19 színész, 12 táncos, 51 vendégművész, 196 szerep, 80466 néző. Életünket, örömünket, bánatunkat adtuk a sikeres évadért. Mert sikeresek voltunk.

Az évad legjobb színészét így jellemezte: benne még ég a tűz és él az, ami maga a színházcsinálás. Kuna Károly színművészt rejtik a dicsérő szavak, aki nem tudott jelen lenni, de üzente: ölellek benneteket.

A művészállomány a 2011-12-es évadban Bata János színművésznek szavazta meg a Vörösmarty-gyűrűt, melyet a díj felkarolója Lőrinczy Attila adott át. A város volt alpolgármestere elmondta: A színházban az igazság van jelen, és ezáltal a szép is. Mindenki vágyik erre az élményre. Ennek lényeges eleme nyilván a színész, aki megteremti az illúziót, a nézők pedig ezt díjazzák jelenlétükkel és csodálatukkal. A színház örök- tette hozzá Lőrinczy Attila.

Szikora János elöljáróban, távirati stílusban a következő évad előadásait ismertette: A sevillai borbélyt műsorra tűzve kíváncsiak vagyunk, hogy az operának vajon van-e közönsége Székesfehérváron. Vidnyánszky Attila rendezésében láthatjuk majd Feydeau Bolha a fülbe nevezetű komédiáját. Továbbá Závada Pál Jadviga párnája című művének színpadi adaptációja is megrendezésre kerül.

Egy új éra kezdetén, de a társulati ülést zárva, ezzel a gondolattal köszönt el Szikora János, a színház megválasztott vezetője: a régi római jogban volt egy fogalom, mely azóta sem vesztett aktualitásából, ez pedig a bona fides, ami magyarra fordítva annyit tesz: a jó gazda gondossága. Én jó gazdája szeretnék lenni a társulatnak. Egy jó gazdának pedig kötelessége megőrizni azt, ami érték és még tovább gyarapítani azt.

Végül Quintus Konrád átnyújtotta a stafétabotot az augusztustól irányító Szikora Jánosnak, aki humorosan megjegyezte: én a lapátot kint hagytam.

Szeptember 3-án az évadnyitó társulati ülésen ismertetik majd részletesen a 2012-13-as évad műsorrendjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik