Belföld

Százezreket tenne tönkre az új nyugdíjtervezet

kórház (kórház, )
kórház (kórház, )

A koncepció legnagyobb vesztesei a meddő párok lennének. Őket azért büntetnék, mert több pénzük marad, hiszen nem kell gyerekre költeniük.

Egy kalap alá venné az új nyugdíjkoncepció a meddő párokat azokkal, akik tudatosan nem vállalnak gyereket – írja a penzcentrum.hu. Ez több tízezer olyan párt érint hátrányosan, akik pénzt és energiát nem sajnálva akár éveken át küzdenek hiába azért, hogy babájuk születhessen.

Az Új Baby Boom című tervezet lényege, hogy a rendszer a jövőben az egyéni járulékfizetésre alapulna. A Népesedési Kerekasztal által javasolt átalakítás Botos József és Botos Katalin közgazdászok nyugdíjreform-elképzeléseire épül, amelynek alapvetése, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához minden jelenleg aktív korúnak legalább egy járulékfizetőt kellene maga mögé állítania. Vagyis attól függne a nyugellátás, ki hány gyermeket nevelt föl.

A rendszer pontozásos szisztémán alapulna. Az egygyermekesek pontszámait 26 százalékkal csökkentenék, a gyermektelenek pontszámaiból pedig 38 százalékot vonnának le. Ezzel szemben három gyermek esetén 15 százalékkal, négy gyermeknél pedig 24 százalékkal növelnék a pontszámot. A Népesedési Kerekasztal azt is kezdeményezi, hogy elsősorban azok a nők mehessenek korhatár előtt teljes öregségi nyugdíjba, akik több gyermeket szültek és neveltek fel, vagyis sok éven át fizettek járulékot, és még mások helyett is állítottak munkaerőt.

Felmerül azonban a kérdés, hogy mi a helyzet a meddő párokkal. Botosék szerint a pontrendszer csak látszatra sújtaná igazságtalanul azokat, akik önhibájukon kívül nem vállaltak gyermeket, ugyanis ebben az esetben is tény, hogy nem állítottak maguk mögé járulékfizetőt. Ha nem kell gyermekekre költeni, akkor a megtakarítási lehetőség számukra elvileg önkéntes formákban adott – fogalmaznak a közgazdászok. A Népesedési Kerekasztal a közzétett dokumentumban kvázi meg is bélyegzi a gyermekáldásért küzdő párokat azáltal, hogy modern “járványnak” titulálja a nehezített fogamzó képességet, meddőséget – írja a penzcentrum.

Magyarországon hozzávetőlegesen 150-200 ezer házaspár várja hónapról hónapra hiába a gyermekáldást, azaz minden ötödik-hetedik fogamzásképes korban lévő pár meddő. A lap szerint vannak köztük olyanok, akik több millió forintot költenek el az orvosoknál a még meg sem született gyermekükre.

Határ a csillagos ég?

Mindeközben egy hétfői OECD-jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy  a születéskor várható élettartam növekedése miatt “sürgető szükség” van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét – olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) hétfőn ismertetett jelentésében.

A szervezet főtitkára azt mondta, nem kellene megakadályozni az idős embereket abban, hogy a hagyományos nyugdíjkorhatáron túl is dolgozhassanak. Így ugyanis a következő generációk is arányos nyugdíjat kaphatnának a munkával eltöltött évek után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik