Belföld

Díjat nyert Réber László „Korrajz” című könyve

Díjat kapott Réber László "Korrajz" című könyve a Szép Magyar Könyv versenyen, a kötet tervezője, Hübner Teodóra pedig a Tamás László Emlékdíjat is elnyerte.

A könyvet 2011 júniusában mutatták be Székesfehérváron, a Hiemer-házban. A Móra kiadó jelentette meg, Wehner Tibor művészettörténész tanulmányával, szerkesztője pedig a művész lánya, Widengard-Réber Krisztina volt.

Réber László nevét ma a gyermekkönyvekhez – elsősorban Lázár Ervin és Janikovszky Éva könyveihez – készített illusztrációi kapcsán ismerik legtöbben, de készített rajzfilmeket, tervezett plakátokat is. E könyv kapcsán ugyanakkor képet kaphatunk egy autonóm alkotó autonóm grafikáiról. A könyvben szereplő 112 szatirikus Réber-mű 1971-74 között jelent meg az Élet és Irodalomban,az alkotásokból a művész maga is szeretett volna egy kötetet kiadni. Réber László lánya, Widengard-Réber Krisztina édesapja 2001-ben bekövetkezett halála után egy fiókban talált rá a rajzokat rejtő dossziéra. Az igényes kivitelezésű könyvben szereplő grafikák egy része a Hetedhét Játékmúzeum Réber László kiállításában is megtekinthető, a múzeum boltjában pedig a könyv is megvásárolható sok más Réber által illusztrált könyv mellett.

A díjkiosztó ünnepségre tegnap délután került sor Budapesten, az Aranytíz Kultúrház Lovagtermében.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.