Belföld

Viharveszély és hőség a hétvégén

esos-vakacio(210x140)(2).jpg (eső, nyaralás, vakáció)
esos-vakacio(210x140)(2).jpg (eső, nyaralás, vakáció)

Két nyugati megye kivételével az ország egész területére első- vagy másodfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A szolgálat a várható zivatarok, a felhőszakadás, illetve a hőség miatt adott ki figyelmeztető előrejelzést Vas és Győr-Moson-Sopron megye kivételével az összes megyére. A narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztető előrejelzés összesen tizenegy megyét érint (Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar).

Kolláth Kornél, az OMSZ munkatársa az MTI-nek azt mondta, szombat délelőtt napos, száraz idő lesz, fátyolfelhőkkel, a hőmérséklet többfelé meghaladja majd a 30 Celsius-fokot. Kora délutántól először a Dél-Dunántúlon, majd a középső országrészben, késő estétől pedig délkeleten is számítani lehet zivatarok kialakulására.

A szakember tájékoztatása szerint vasárnap elsősorban az Alföld térségében kell heves zivatarokra, felhőszakadásra, 90 kilométeres sebességet meghaladó szélre, helyenként nagyobb méretű jégre számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik