Belföld

Giró-Szász nagyobb kabátot kap

A ciklus második felében újra egységes struktúrában működik majd a kormányzati kommunikáció. A Magyar Nemzet információi szerint Giró-Szász András kormányszóvivő felügyelete alá kerül a jövőben a miniszterelnöki sajtó és a kabinettel kapcsolatos nemzetközi kommunikáció is, Kovács Zoltán államtitkársága pedig megszűnik.

A kormányátalakítás miatti személycserék nem hagyták változatlanul a kormányzati kommunikáció területét sem: a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a ciklus második felében az eddigi háromosztatú rendszer –- kormányszóvivő, miniszterelnöki szóvivő, nemzetközi kommunikáció -– helyett újra egységes struktúrában működik majd ez a terület.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a lapnak elmondta: azzal, hogy az eddig általa betöltött miniszterelnöki szóvivői pozíció megszűnt, a kormányfő sajtójáért felelős helyettes államtitkárság a kormányszóvivői irodára került, gyakorlatilag egy irányítás alá tartozik a kormány és a miniszterelnök kommunikációja. Amennyire tudja, a kérdés az, hogy a nemzetközi kommunikáció milyen módon illeszkedjen ehhez a szervezeti egységhez .

A Magyar Nemzet információi szerint az egységesített kommunikációról szóló döntésre már a napokban sor kerülhet. Ez pedig azt eredményezi majd, hogy hamarosan megszűnik a KIM-ben a Kovács Zoltán által vezetett kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság. A lap úgy tudja, Kovácsnak felajánlottak egy helyettes államtitkári posztot a Miniszterelnökségen, de az ezzel kapcsolatos egyeztetések még zajlanak. A lap forrása kiemelte, hogy az új, egységesített kommunikációs felállás hivatalosan Giró-Szász András kormányszóvivő felügyelete alá kerül majd, de Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár is ellenőrzési jogot kap a területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik