Belföld

Átütő magyar siker a rákgyógyításban

operáció (operáció, műtét)
operáció (operáció, műtét)

Áttétes rákot sikerült teljesen meggyógyítani egy magyar orvoscsoportnak – írja a híradó.hu.

A külföldön már alkalmazott eljárás lényege, hogy a tumor méretét először gyógyszerekkel csökkentik, így később el lehet azt távolítani műtéti úton.

Az első hazai esetnél egy áttétes vastagbélrákot állítottak meg sikeresen. A betegnél egy éve állapították meg, hogy vastagbélrákban szenved, melynek áttétei a májára is átterjedtek. Az orvosok akkor menthetetlennek tartották a férfit. Később megoperálták és mintát vettek a tumorból. Úgynevezett molekuláris diagnosztika segítségével kimutatták, hogy mi okozta a megbetegedést. Így meg tudták határozni a megfelelő kezelést is.

Az eljárásban a beteg azt az információt kapja meg, hogy mely gén hibája okozta a daganat kialakulását. Így olyan kezelést kaphat, amely számára a legideálisabb, de másnál esetleg nem lenne hatásos – mondta el Peták István, a KPS Diagnosztikai Központ tudományos igazgatója.

A kezelés hatására a májáttét visszafejlődött úgy, hogy a máj körülbelül egynegyedét foglalta el, és ezt már viszonylag egyszerűen el lehetett távolítani a fél máj megőrzésével.

Az operáció óta két hónap telt el. A beteg mostanra gyógyultnak mondható, az orvosok arra számítanak, hogy később sem újul ki a daganat – írja a híradó.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik