Belföld

Fákat csavart ki és épületeket rongált meg a vihar

Több mint száz esetben kellett a tűzoltóknak a vihar miatt valamely helyszínre kivonulniuk az országban.

A legtöbb bejelentést – több mint negyvenet – Baranya megyéből kapták, de Tolna megyében is körülbelül harminc, Bács-Kiskun megyében pedig húsz esetben kellett intézkedniük.

Elsősorban a kidőlt fák okoztak problémát, illetve a vihar több épületben is kárt tett; személyi sérülésről nem érkezett bejelentés.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy Budapesten csak egyszer kellett kivonulniuk a vihar miatt: a XIV. kerületben egy fa kettéhasadt és autókat, illetve egy kerítést rongált meg. Személyi sérülés ebben az esetben sem történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik