Belföld

Rogán: Egy hibát csak egyszer lehet elkövetni

lázár-rogán (ingyenes, lázár jános, rogán antal, )
lázár-rogán (ingyenes, lázár jános, rogán antal, )

Nem a halálbüntetésre és a szocikra, igen Áderre és Vargára. Rogán Antal első frakcióvezetői sajtótájékoztatóját tartotta.

Az Országgyűlés még a július közepéig tervezett rendkívüli ülésszak alatt elfogadja a jegybanktörvényt – erről első frakcióvezetői sajtótájékoztatóján beszélt Rogán Antal. Igaz, elvileg a mai (hétfői) ülésnapon zajlott volna a szavazás, ám az IMF-tárgyalások vezetésére frissen kinevezett Varga Mihály halasztást kért. Mégpedig arra hivatkozva, hogy ne a törvényt, hanem csak annak tervezetét kelljen módosítani, ha a világbankos megbeszéléseken engedne a magyar delegáció.

Hogy konkrétan miben alkudna meg Varga, egyelőre nem tudni, ugyanis a kormány ragaszkodik egyrészt ahhoz, hogy az MNB elnöke tegyen esküt az alaptörvényre, másrészt ahhoz, hogy csökkentse a jegybank első emberének fizetését.

Sajtótájékoztatóján Rogán emlékeztetett rá: nem Magyarország az egyetlen renitens, hiszen az unió hét európai ország jegybanktörvényével kapcsolatban fogalmazott meg kritikát.


Rogán Antal
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Áderre figyelve

A Ház ma dönt az Áder János által megfontolásra visszaküldött, médiaszolgáltatást szabályozó törvény módosításáról. A kétharmad természetesen megfogadja a köztársasági elnök intelmeit, s javítja az eljárási hibát. Ezzel kapcsolatban Rogán így fogalmazott: „Szigorúan figyelünk arra, hogy az országgyűlési törvény és a házszabály alapján járjunk el. Oda fogunk figyelni Áder János érveire. Egy hibát csak egyszer lehet elkövetni.”

A frakcióvezető beszámolt a Fidesz és a KDNP délelőtti közös képviselőtestületi üléséről, melyen a Varga-féle kérés respektálása mellett eldöntötték, hogy a szakképzésekben „pontosan egyharmad” részben kell szerepeljenek közismereti tárgyak, valamint meghallgatták, Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár miként kívánja átszabni a MEH munkarendjét.

Rogán sajnálkozott afelett, hogy a Ház nemzeti összetartozás emléknapi megemlékezésén nem ültek bent a szocialisták (az MSZP-s Szekeres Imre erre azt mondja: nem hajlandóak asszisztálni a kormány határainkon túli „békebontásához”), majd azt fejtegette: a kormány elkötelezett abban, hogy megvédje a határon belüli kisebbségeket, „zsidó, cigányok, szerb honfitársainkat”.


Áder János
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Nem a halálbüntetésre

A frakcióülésen ugyan nem került szóba a Büntetőtörvénykönyv napirenden lévő módosítása (erre legközelebb a keddi frakcióelnökségi ülésen lesz mód), Rogán Antal mégis fontosnak tartotta közölni, hogy képviselőik körében szóba került a halálbüntetés visszaállítása, ám a frakció nem támogatja ezt a szigorítást.

Kormánypárti többség szerveződött viszont azon javaslat mögé, hogy sújtsa a Btk. mindazokat, akik nem tesznek eleget adatszolgáltatási kötelességüknek az Állami Számvevőszék felé. Továbbá az is élvezi a kétharmad egyetértését, hogy az idősek (hatvanöt év felettiek) sérelmére elkövetett bűncselekményeket az eddiginél keményebben szankcionálja a Büntetőtörvénykönyv.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik