Belföld

Kicsukták a környezetvédelmi felügyelőség dolgozóit munkahelyükről Győrben?

Hétfőn, a Hír24 információi szerint a felügyelőség munkatársai közül többen nem jutottak be munkahelyükre.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy leváltották posztjáról Németh Zoltánt, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét –  ez volt olvasható a Kisalföld szombati számában. Ma délelőtt a munkatársak sem mehettek be munkahelyükre.

Németh Zoltán 2010 szeptemberében került a felügyelőség élére, korábban fideszes alpolgármester volt a győri önkormányzatnál.

A 37 éves környezetmérnök és Illés Zoltán környezetügyi államtitkár korábbi nyilatkozataiból kitűnik, hogy több szakmai kérdésben ellentétes álláspontot képviseltek – például az almásfüzitői vörösiszap-tározó körüli vitában..
Németh Zoltán nem kommentálta leváltását. A Kisalföld úgy tudja, hogy a felügyelőség gazdasági igazgatóhelyettesét is felmentették.

Hétfőn, a Hír24 információi szerint a felügyelőség munkatársai közül többen nem jutottak be korábbi munkahelyükre.  Délben aztán megnyílt a kapu.

Levélben megkerestük a Vidékfejlesztési Minisztériumot. Tájékoztatásukat az esettel kapcsolatban az alábbiakban közöljük:

A vidékfejlesztési miniszter felmentette az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját. Németh Zoltán és Laki Zoltán pénteken vette át a felmondását. A miniszter rajtuk kívül még három felügyelőségi munkatársnak: két igazgató-helyettesnek és egy gazdasági igazgató-helyettesnek mondott fel.

A felmentés okát Németh Zoltán és Laki Zoltán esetében természetesen indokolta az érintetteknek a minisztérium, erről azonban konkrétumokat nem közöl a tárca.

A győri székhelyű zöldhatóságot a jövőben dr. Buday Zsolt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség eddigi munkatársa vezeti majd. A pécsi székhelyű felügyelőség igazgatója Varga István lett, aki eddig a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettesi posztját töltötte be.

Több olyan hír is napvilágot látott, hogy az Észak-dunántúli Zöldhatóság dolgozóit ma reggel nem engedték be a munkahelyükre. Ezzel szemben az az igazság, hogy a felügyelőség informatikai rendszere hibásodott meg, és amíg a szakemberek dolgoztak a probléma helyreállításán, addig a dolgozóktól türelmet kértek. Délben mindenki felvehette a munkát, az új igazgató pedig egy állománygyűlést tartott a hatóság munkatársainak.

 

(fotó: Sipos Kata)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik