Belföld
roma ház (romák, )

A Médiatanácsot ostorozzák a civilek

A testület elégtelenre vizsgázott Pesty László „A cigány-magyar együttélés" című dokumentumfilmjének vizsgálatakor, mert nem indított eljárást - állítja a CivilMédia Nonprofit Kft.

A Médiatanács határozata szerint az MTV1 közszolgálati csatornán közreadott dokumentumfilm nem sérti az emberi méltóságot, nem alkalmas gyűlölet keltésére és nem kirekesztő, azaz nem jogsértő.

Az eljárást kezdeményező Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) és CivilMédia Nonprofit Kft. (CM) szerint azzal, hogy a Médiatanács nem gyakorolja megfelelően felügyeleti jogkörét, teret ad a romák egyoldalú, sérelmes és öncélú bemutatásának, vagyis nem szolgálja a közérdeket.

A csaknem egyórás dokumentumfilm a cigány-magyar együttélés kérdését előítéletesen mutatja be, a kizárólag egyfajta vélemény megjelenítése nem szociológiai tényekre, hanem megérzésekre, általánosításokra épít. Nem elemez, nem magyaráz, nem keresi az ok-okozati összefüggéseket. A rendelkezésre álló adatokat mellőzve, kizárólag kijelentéseket tesz.

A Médiatanács határozata azt üzeni, hogy lehet a tényeket eltorzítva, a kutatási adatokat mellőzve beszélni a magyarországi romákról és ennek még csak következménye sem lesz – olvasható a CivilMédia közleményében.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.