Belföld

Mesterházy: Nem lesz ennek jó vége!

AZ MSZP erősödését mutatják a friss közvélemény-kutatási adatok, ambíciózus elemzést írt a pártelnök.

Félidő, múlt idő címmel közli eheti írását a Tárki legfrisebb kutatásai szerint a Fidesz hosszú évek után ismét megközelítő MSZP elnöke, Mesterházy Attila.

“Két év telt el Orbán Viktor második kormányának hivatalba lépése óta. A kormány munkáját értékelik mindenütt, a kormányfő maga is ezt teszi. Ám ennél sokkal lényegesebb azt értékelni, hova és mire jutott az ország két esztendő alatt. Orbán Viktor mostanában újabb nyári csomaggal kecsegteti a választókat, azonban – tartok tőle – nem lesz ennek jó vége. Volt ugyanis már egyszer nyári csomag, rögtön az elején, 2010-ben. A miniszterelnök akkor bejelentette, hogy a korábban általa egyébként nem preferált egykulcsos adót vezeti be. Ez magyarra fordítva azt jelentette, hogy adót csökkent a gazdagoknak, miközben adót emel a közepes és alacsony jövedelműeknek. Az MSZP erre azonnal felhívta a figyelmet, véleményünket alátámasztó számításokat tettünk közzé. Sajnos igazunk is lett” – így kezdi elemzését Mesterházy.

A folytatás így szól: “A miniszterelnök ekkor jelentette be a bankadót is. Akkor is elmondtuk, hogy nem a bankadóval van gondunk, hanem annak mértéke és lehetséges gazdasági hatásai miatt aggódunk. Nemrég, amint erről akkor írtam is, a kormányfő jobbkeze állította, hogy öt negyedév alatt 1400 milliárd forinttal csökkent a magyar vállalkozások finanszírozására fordított banki forrás. Pontosan erről beszéltünk 2010-ben. Nem a bankokért, hanem a magyar vállalkozásokért, a vállalkozókért és alkalmazottaikért aggódtunk két éve. Sajnos teljes joggal.”

“Nekünk sem volt mindig igazunk”

Mesterházy szerint az MSZP-nek “sem volt mindig igaza”, viszont “a kormány meghatározó döntései mind rosszul sültek el az ország többsége számára”.

A pártelnök úgy véli, ahelyett, hogy erősödne a középosztály, “egyre többen csúsznak a létminimum alá”, ráadásul a stagnál a gazdaság és a foglalkoztatás.

Orbán Viktor öt és félmillió adózót célzó elképzelésével kapcsolatban Mesterházy megjegyzi, ahhoz a korábban ígért  egymilli új munkahely kevés, ahhoz egymillió-hétszázezer új állás kéne. “Ennél már csak az lenne jobb, ha a kormányfő nem nagyotmondásból akarna várat építeni – így Mesterházy. – Politikája kizárólag arra alkalmas, hogy növelje a szegénységet és szegénységbe fagyassza azokat, akik belekerültek… A kormányfő két évet értékelő interjúiban és beszédeiben sorra adja a győzelmi jelentéseket. Csakhogy valójában sereghajtók vagyunk. Orbán célja a tartós növekedés megalapozása volt, helyette a tartós hanyatlás pályájára taszította az országot. Ennél is nagyobb baj, hogy a végsőkig kitart hibái mellett. A következő két évben sem fog irányt váltani. A miniszterelnök saját álma és retorikája foglyává vált. Ez lehetne pusztán az ő baja, ám egyúttal túszul ejtette az egész országot.”

Mesterházy úgy ítéli meg, Orbán kéretlenül formálta át a magyar politikai rendszert. “Intézményi korlátokat vezetett be a szabad véleménynyilvánítással szemben, legyen szó szakszervezetekről vagy ellenzéki médiumokról. Kikapcsolt majdnem minden kontrollmechanizmust, köztük az alkotmánybíróságot. Támadja az igazságszolgáltatást is. Szűkíteni akarja a politikai versengés lehetőségét. Tudja, hogy nyílt és tiszta versenyben nem nyerhet, ezért adminisztratív akadályokat emel ellenfelei számára. Jelzem, mi erre is figyelmeztettünk két évvel ezelőtt. Közben “szabadságharcot” folytatunk… vajon ki ellen? Szövetségeseinkről, partnereinkről, barátainkról beszél úgy a kormányfő, mintha ellenségek volnának. Ez nem csak az őrület határát súrolja, de teljességgel a haza érdekei ellen való. Én nem hiszek az “egyedül vagyunk” típusú politizálásban. Aki nem érti, hogy a huszonegyedik századi politika az együttműködésről szól, az ne legyen miniszterelnök. Orbán a magánháborújába rángatja bele a magyar embereket. Nem értük harcol, de tőlük követel áldozatot.”

Orbán bont

A szocialista pártelnök szerint Orbán Viktor “lebontotta az 1989-es rendszer demokratikus építményét, ezzel párhuzamosan pedig elmélyítette a nyomasztó társadalmi és gazdasági bajokat, kritikus állapotig súlyosbítva azokat. Ennyi történt két év alatt. Az egyetlen célja most már az, hogy a lehető legtöbb pénz juthasson a közszférából a Fidesz barátai és üzletfelei markába”.

Elemzése végén Mesterházy az MSZP megújulását ígéri annak érdekében, hogy leváltsák a Fidesz.kurzust. “Sok ponton alaposan újra kellett gondolnunk a politikánkat… Reményem és célom, hogy egyre többen elfogadják: ha a megújuló MSZP képes a reális helyzetértékelésre, akkor képes lehet a mély társadalmi, gazdasági, politikai válságból kivezető útról is felelősen gondolkodni.”

A szocialisták szempontjából javuló közvélemény-kutatási adatokra utalva így fogalmaz a pártelnök: “Erősíteni és megszolgálni szeretném az MSZP iránt visszatérő bizalmat. Nem egyszerűen küzdenie kell a demokratikus oldalnak Orbán politikája ellen, hanem meg kell azt haladnunk, és magunk mögött kell hagynunk. Orbán kormányzása félidőben jár, ám eközben Orbán múlt idővé vált. Orbán a múlt. Nekünk az a dolgunk, hogy az Orbán utáni korszakra készüljünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik