Belföld

Ismét kereszt nélkül az Országalma

Nagy Zoltán
Nagy Zoltán

2012. 06. 02. 15:10

Valaki letörte a székesfehérvári Országalma tetejéről keresztet. Egyelőre ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség. Székesfehérvár polgármestere nyilatkozatban ítélte el a rongálást.

Már-már jubileuminak is beillő rongálás történt Székesfehérvár belvárosában, hiszen majdnem egy éve ugyanígy megcsonkították a keresztény államalapítás szimbólumát. Akkor (2011 júliusában) néhány fiatal mászott fel hajnalban az emlékműre, és elmondásuk szerint véletlenül törték le a keresztet. A restaurálás 200 ezer forintba került.

Azt, hogy most ki, vagy kik rongáltak, egyelőre nem tudni, a rendőrségi bejelentést szombaton 12:45-kor tette a Városgondnokság, ezután rongálás miatt indult meg a nyomozás ismeretlen tettes után – mondta el a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőr százados hozzátette: jelenleg a térfigyelő kamerák helyszíni felvételeit vizsgálják, illetve várják a szemtanúk jelentkezését.

Az Országalma városunk szimbóluma. Így nemcsak egy köztéri alkotást, hanem Székesfehérvár történelmi múltját sem tartották tiszteletben az ismeretlen tettesek. “Elítélem az elkövetőket és sajnálom, hogy éppen a 2013-as emlékévre készülve történt meg ez a rongálás. Ahogy az egy évvel ezelőtti esetben, most is minden segítséget megad Önkormányzatunk a rendőrségnek, hogy mielőbb kézre kerítsék a tetteseket” – fogalmazott nyilatkozatában Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Feloszlatták a Lánchíd spontán blokádját

Hungary's Bence Banhidi (C) vies with Denmark's Rasmus Lauge Schmidt (2ndL) during the IHF Men's World Championship 2019 Group II handball match between Denmark and Hungary at the Jyske Bank Boxen arena in Herning on January 19, 2019. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.