Belföld

Botka szerint csak az MSZP nyújthat kormányzati alternatívát

24.hu
24.hu

2012. 06. 02. 14:46

Az MSZP választmányi elnöke szerint csak pártja tud majd demokratikus kormányzati alternatívát nyújtani a Fidesszel szemben a 2014-es választásokon.

Botka László a testület szombati, a szocialista párt stratégiáját tárgyaló budapesti ülése után ezt azzal indokolta a sajtónak, hogy közvélemény-kutatási adatok alapján az MSZP támogatottsága elérte a Fideszét.

A választmányi elnök azt mondta, az Orbán-kormány két éve alatt romlott az életszínvonal, nagyobb lett az adóterhelés, ráadásul mára recesszióba süllyedt a gazdaság, ezért az ország alapvető érdeke a kormányváltás.
Sokan azonban közömbösek a politikával szemben, az MSZP ezért fontosnak tartja, hogy reményt adjon mindenkinek, aki azt hiszi, “az idők végezetéig a Fidesz-kormány alatt kell élnie” – hangsúlyozta.

Botka László elmondta, hogy az MSZP minden már létező vagy alakuló demokratikus ellenzéki párt, mozgalom, civil és szakmai szervezet megbízható szövetségese akar lenni. Ezért nem egy már kész programhoz keres partnereket, hanem programjának kidolgozásába szeretne bevonni mindenkit, aki új, demokratikus kormányt akar 2014-től. Ezt szolgálja, hogy a pártprogram május közepén elkészült vitairatát, az Ajánlat Magyarországnak elnevezésű dokumentumot társadalmi vitára bocsátották – jelezte.

Az MTI értesülése szerint a választmányi ülésen – Lamperth Mónika felvetésére – az is szóba került, hogy a demokratikus ellenzéki pártoknak előválasztáson kellene megméretniük magukat, illetve jelöltjeiket. Botka László ezt az MTI kérdésére megerősítette, legitim felvetésnek nevezte, de úgy foglalt állást, hogy erről érdemben a választási eljárási törvény várhatóan őszi elfogadása után érdemes tárgyalnia a választmánynak.

Az MTI megkérdezte Lamperth Mónikát is, aki elmondta, hogy az általa vezetett közjogi kabinetben Tóth Zoltán választási szakértő ötlete alapján vetődött fel az előválasztás szükségessége, és azt szeretné, ha az MSZP vezető testületei megvitatnák ezt a javaslatot, majd a többi demokratikus ellenzéki párttal is tárgyalásokat kezdenének róla.

Botka László sajtótájékoztatóján a választmányi ülésen arról is beszélt, hogy káosz van a közoktatási intézményrendszerben: nem készültek el az iskolák 2013. január 1-jei államosításához nélkülözhetetlen kormányrendeletek, így azt sem tudni, hogy az állam miből finanszírozza majd az oktatási intézmények fenntartását.

A politikus, Szeged polgármestere kifejtette: a közoktatásra évente fordított hatszázmilliárd forint több mint felét jelenleg az önkormányzatok adják, ám hogy ezt miből pótolná a kormány, nem ismert.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.