Belföld

Kiakadtak a matektanárok Hoffmann művén

iskola (szakképzés, )
iskola (szakképzés, )

A Bolyai János Matematikai Társulat tiltakozik az ellen, hogy az új Nemzeti alaptanterv alapján az 1-12. osztályokra számolva összesen a jelenlegi 42-ről 37-re csökkenne a matematikaórák heti minimális száma - írta a Magyar Nemzet pénteken.

A matematikatanárok levélben kérték Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkárt, hogy vizsgálja felül a javaslatot, mert úgy vélik, az óraszámok ilyen mértékű csökkenése hátrányos következményekkel járhat mind a közoktatásra, mind a felsőoktatásra nézve. Különösen problémásnak tartják az alsó tagozatban a minimális óraszám heti négyről háromra csökkentését.

A Bolyai Társulat szerint a tervezett csökkentés nemzetközi összehasonlításban is drasztikus, hiszen például Svájcban 55, Szlovéniában 50, Németországban 50, Ausztriában 46 a matematika heti óraszáma 12 évfolyamra számítva.

A lapnak Gloviczki Zoltán oktatásért felelős helyettes államtitkár azt mondta, a kerettanterv csak minimumot határoz meg, arról, hogy hány matematikaóra legyen, a fenntartó, illetve az iskola dönt. A Bolyai Társulat azonban attól tart, a pénzügyi gondokkal küzdő iskolák csak a minimumot fogják megadni, mert nincs más módjuk a takarékoskodásra – írja a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik