Belföld

Fegyházbüntetés a pénzváltó kirablóinak

Súlyos fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön, jogerősen a Győri Ítélőtábla három férfit, akik 2009 elején megpróbáltak kirabolni egy tatabányai pénzváltót és egy soltvadkerti ékszerboltot.

A támadásokat végrehajtó Must Károly hét év, Ciocan Miklós Alint pedig nyolc év fegyházbüntetésre ítélte Kovács Tamás tanácsa, jelezve: a másodrendű vádlott különös visszaesőként volt társtettese a rablási kísérletnek.

A tárgyalóteremben elhangzott: a tettesek sofőrje, az első fokon bűnsegédségért három év fegyházbüntetéssel sújtott Molnár Gábor visszavonta fellebbezését, így az ő ítélete a napokban jogerőre emelkedett.

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elsőfokú ítélete szerint a két későbbi támadó – elhatározva a pénzváltó kirablását – azzal kereste meg a harmadrendű vádlottat, hogy az egy-két millió forint ellenében segítsen nekik.

Az akció során, amikor fejükön maszkkal, fegyverrel fenyegetőzve pénzt követeltek, az alkalmazott azt közölte velük: csak a később érkező biztonsági őrnél van kulcs a páncélszekrényhez. Ezután az elkövetők kihátráltak az üzletből, majd újabb rablást terveztek el, de annak helyszínén a rendőrök elfogták őket.

A két egykori támadó védője arra hivatkozva kérte az ügy új eljárásra bocsátását, hogy – miután védencei a nyomozás és az elsőfokú bírósági eljárás során nem nyilatkoztak – csupán Molnár Gábor közlései alapján jártak el a hatóságok. Kifogásolta azt is, hogy szerinte az elsőfokú – a másik két férfi büntetését tekintve most megerősített – bírói döntésből nem derül ki, mely bizonyítékokat mi alapján és miként vette tekintetbe az eljáró tanács.

Kovács Tamás bíró ezzel szemben a szóbeli indokolás során azt emelte ki: a tettek ismeretében az első fokon meghozott ítélet inkább a szabadulás utáni újrakezdés támogatására, mint az elrettentésre látszik alkalmasnak. Megjegyezte: apróbb korrekciókat tartalmaz ugyan az ítélőtábla döntése, de olyan körülményre nem bukkant a bírói tanács, amely a hatályon kívül helyezést és az új eljárásra utasítást megalapozta volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik