Belföld

Elpárolgott 27 milliárd forint

Forint(960x640)(1).jpg ()
Forint(960x640)(1).jpg ()

Hűtlen kezelés, csalás és költségvetési csalás miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy szövevényes ügyben, amelyben az állami tulajdonú Eximbank korábbi vezetése egy moszkvai bevásárlóközpont fantomépítkezését támogatta - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a Kehi az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító, valamint a Harcon Zrt. és egy offshore cég szerződése kapcsán tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Az Eximbank úgy juttatott 124,2 millió eurós (mai árfolyamon 37 milliárd forintos) hitelt egy offshore cégnek és a Harcon Zrt.-nek, hogy azok egy kapavágást sem ejtettek az építkezésen, és egy fillér önrészt sem vállaltak.

A Harcon Zrt. azóta végelszámolás alatt áll, az offshore cég eltűnt, a kárt pedig végső soron a költségvetés állja, miután az ügyletre az állami tulajdonú Mehib vállalt biztosítást – írta a Magyar Nemzet, amely szerint az Eximbank kára 27 milliárd forintot tehet ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik