Belföld

Győr lett a hatodik legélhetőbb város

Összeállítottak egy TOP10-es listát a legélhetőbb magyar városokról. Zalaegerszeg, Szeged és Kecskemét előzte meg Győrt. A város a hatodik helyen végzett. Íme a teljes lista!

Fejlődésük alapján idén első alkalommal hasonlították össze a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at. Takács Júlia A CSR Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: az országot járva jelentős különbségeket lehet látni a magyar városok között, míg egyes városok nagyon sokat fejlődtek, más településeken az elmúlt húsz évben szinte semmi változás sem történt. Ezért úgy gondolták, hogy a települések fejlődésének ösztönzésére bemutatják, hogy vannak pozitív példák, és összeállítják a követendő példának tekinthető városok TOP 10-es listáját – írja a hvg.hu.

A felmérés során a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, a településeken folyamatban lévő vagy tervezett fejlesztéseket is figyelembe vették,

A győztes város, Szolnok a TÜV Rheinland-tól a legélhetőbb magyar város címről hivatalos tanúsítványt kap. Ezzel együtt Szolnok modelljét nyilvánosságra is hozzák, hogy a többi település ezek alapján követhesse példáját. A felmérés eredményéből egyelőre csak az első tíz helyezettet ismertették.

A listán a második Zalaegerszeg, a harmadik pedig Debrecen lett. Ezeket követi Kecskemét, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár és Veszprém.

A CSR Hungary ügyvezető igazgatója szerint a települések élhetőbbé tételéért a településvezetők mellett, a lakosok, valamint a városokban működő vállalkozások egyaránt sokat tehetnek. Takács Júlia azt is elmondta: a mostani összeállításból Budapestet szándékosan hagyták ki, mivel azt világvárosnak tekintik, így a főváros élhetőségét majd később, más szempontok alapján elemzik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik