Belföld

Szolnok a legélhetőbb magyar város

szolnok ()
szolnok ()

Idén Szolnok lett a legélhetőbb magyar város - jelentette be Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, a díj alapítója.

Fenntartható fejlődésük alapján idén első alkalommal hasonlították össze a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at.

Takács Júlia kiemelte: az országot járva jelentős különbségeket lehet látni a magyar városok között, míg egyes városok nagyon sokat fejlődtek, más településeken az elmúlt húsz évben szinte semmi változás sem történt. Ezért úgy gondolták, hogy a települések fejlődésének ösztönzésére bemutatják, hogy vannak pozitív példák, és összeállítják a követendő példának tekinthető városok TOP 10-es listáját.

A legélhetőbb városok listája két nagy kategóriában – a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság szempontjából – kapott pontok alapján állt össze. A felmérés során a Központi Statisztikai Hivatal adatait, a településeken folyamatban lévő, illetve tervbe vett fejlesztéseket, valamint a személyes látogatások tapasztalatait vetették össze.

A vizsgálat szakmai felügyelőtestületét többek között az oktatás, a kultúra, a környezetvédelem és az energiahatékonyság területeinek szakértői alkották, úgy mint Kovács Balázs, a gödöllői Művészetek Házának ügyvezető igazgatója, Hatvani Szabolcs, a fenntartható fejlődés bizottságának munkatársa, illetve Karászi Zoltán, a TÜV Rheinland Intercert Kft. ügyvezető igazgatója.

Takács Júlia megjegyezte: mivel céljuk elsősorban az ösztönzés, ezért most még csak a legjobb tíz város nevét ismertetik. A listán a második Zalaegerszeg, a harmadik Debrecen lett. Ezek mellett Kecskemét, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár és Veszprém került be a legjobb tíz közé. A mostani összeállításból Budapestet szándékosan hagyták ki, mivel azt világvárosnak tekintik, így a főváros élhetőségét majd később, más szempontok alapján elemzik majd.

Karászi Zoltán elmondta: az élhetőség biztosításának szándékát a városok többségében tapasztalták, ennek feltételei viszont sokszor hiányoztak. Szolnokon viszont azt tapasztalták, hogy minden olyan megfelelőségi paraméter dokumentumokkal, adatokkal volt alátámasztva, követhető tervekkel és folyamatban lévő programokkal találkoztak.

A sajtótájékoztatón Szolnok alpolgármestere, Kállai Mária elmondta: városukban hosszú távú városfejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben egyaránt szerepet kapott az energiahatékonyság, a környezetvédelem, valamint a humánterületek fejlesztése is. Ezek a fejlesztések összeértek, eredményüket a mostani díj mellett korábbi elismerések is bizonyították. A közelmúltban Szolnok elnyerte többek között a hozzáférhető magyar város, valamint a családbarát önkormányzat díját is – hangsúlyozta az alpolgármester.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik