Először a Szent Ferenc utca és Galamb utca közötti pályaszakaszon dolgozik a kivitelező. A munkálatok a tervek szerint 13 hétig tartanak majd, és szakaszosan zajlanak. A javítások ideje alatt a forgalom folyamatosan haladhat, a keresztutcák megközelíthetők maradnak. Az 1-es villamosvonal rekonstrukciója a 29,5 milliárd forint értékű Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt része.
- 18:02 Velkey György konkrét cégeken mutatja be, mekkora túlárazások voltak az állami Covid-beszerzéseken
- 18:00 Átcsapott kormányzásba a Facebook-kormányzás?
- 17:57 „Az egyetem legitimitásának helyre kell állnia” – a Vidnyánszkyékat váltó kuratórium tagjait kérdeztük az SZFE jövőjéről
- 17:43 Itt a külső aksi, ami a vezeték nélküli megoldások egyik nagy problémájára nyújt megoldást
- 17:43 Hidegfront érkezik az első őszi hétvége tiszteletére
- 16:52 Svédországba szállították a lezuhant Gripen fekete dobozát
- 16:48 Azonnal levette a képernyőről egyik műsorát az M5
- 16:29 „Innen származom, itt születtem” – az NB II-be szerződött a magyar válogatott csatár
- 16:09 Három év után jöttek rá, hogy a meleg férfi mégiscsak örökbe fogadhat Magyarországon
- 16:07 Elhunyt a labdarúgó-válogatottal két vébét is megjárt Martos Győző
- 15:56 Barnás-zöldes színűvé vált a víz egy újbudai uszodában, az egyik úszót hét napig ápolták kórházban
- 15:47 Kiderült, hogy Szoboszlai Bruno Fernandes fiának kedvence, a magyar válogatott csapatkapitánya válaszolt
- 15:43 Megnevezte Tarr Zoltán, ki felel mostantól miniszteri biztosként a magyar filmreformért
- 15:43 Brutális szívóerőt ígérnek a Roborock vadonatúj robotporszívói
- 15:41 Őket hallgatná meg először az MNB-vizsgálóbizottság
- 14:41 A kormány a 24.hu cikkének hatására felgyorsítja a végrehajtói rendszer átalakítását
- 07:48 Frontális baleset a Soroksári úton, egy ember meghalt
- 08:50 Ruszin-Szendi javaslatára felmentették a szolgálat alól a vezérkari főnök egyik helyettesét
- 08:14 Kiderült Tim Curry halálának oka
- 08:53 Magyar Péter: A Mohu nem teljesíti kötelezettségeit, a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött
- 07:00 Megvádolt és felfüggesztett végrehajtóként tavaly 105 millió forintot keresett Schadl György felesége
- 11:53 Beismerte tettét annak a dabasi autóbontónak az ügyvezetője, akinek a műhelyében halálra égett egy 62 éves munkás
- 10:24 Misszióvezetőként nevezték meg Orbán Gáspárt a csádi misszióról szóló kormányzati iratokban
- 13:11 Egy ismert indie rock együttes tagját, várandós feleségét, hároméves kisgyermeküket és a bejárónőt is lelőtték Mexikóban
- 10:53 Már látni, mikorra érheti el a csúcsát az idei El Niño
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
